2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Mintegy 102 ezer gazda élhet az állami földek megvásárlásának lehetőségével annak alapján, hogy kizárólag helyben lakó földműves, magyar állampolgár vásárolhat termőföldet; a program már ősszel elindul - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI megkeresésére.

A tárca írásos válaszában ismertette: az állami tulajdonú földek értékesítéséhez szükséges intézkedések részletes kidolgozása folyamatban van. Az érintett állami földterület mintegy 350 ezer hektárnyi, ez az összes magyarországi mezőgazdasági művelési ágú termőföld körülbelül 6 százaléka;  szántókat, legelőket, gyümölcsösöket érint majd a program, illetve van olyan halastó is, amely bekerülhet a programba.

Az FM megerősítette, az értékesítés nyilvános lesz, a három hektár alatti területeket nyilvános hirdetéseken, három hektár felett pedig a megyei jogú városokban szervezendő nyilvános árveréseken értékesítik.

A megvásárolható földekre 20 éves elidegenítési, terhelési tilalmat jegyeznek be, valamint az államot korlátlan visszavásárlási jog is megilleti - idézte fel a minisztérium. Megerősítették, a kormány kedvezményes hitelkonstrukció kidolgozására kérte fel a Magyar Fejlesztési Bankot, hogy minél több gazda tudjon élni a lehetőséggel.

Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön jelentette be, hogy az állami földek egy részének értékesítéséről szóló terv elkészítésére kérte fel a kormány Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert és a nemzeti földalapot. A területeket bérleti szerződéssel együtt adják el - mondta, megjegyezve ugyanakkor, hogy szerinte - a most lefektetett szabályok alapján - a jelenlegi bérlők kétharmada, négyötöde nem tud majd vásárolni. Az árveréseken a helyi piaci ár plusz 10 százalék lehet a minimális kikiáltási ár , "a kormány nem lát lehetőséget kedvezményes értékesítésre". A helyi piaci ár plusz 10 százalék alatt nem adják el a földet. Az árverések lebonyolítása még az idén megkezdődhet. Jelezte továbbá, hogy a földeladásból befolyó összeg működésre nem költhető, az ország nem élheti fel ezt a pénzt, abból az állami vagyont kell gyarapítani.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!