A hivatal megállapította, hogy az érintett cégek a Lyoness rendszer tavaly szeptemberi népszerűsítése során valótlanul állították, hogy a regisztrált tagok minden vásárlást követően, azonnal pénzvisszafizetésben részesülnek.
A GVH vizsgálata szerint a reklámok fő üzenete az volt, hogy a fogyasztó minden vásárlás után azonnal, automatikusan pénzvisszatérítésben részesül, amellyel pénzt takaríthat meg. A reklámok azonban arra nem utaltak, hogy a visszafizetésnek feltételei vannak. Ha ugyanis a vásárlás nem érte el a 75 ezer forintot, kizárólag akkor történt meg a visszafizetés, ha a fogyasztó írásban felmondta a szerződést és írásban kezdeményezte a kifizetést.
A GVH vizsgálta azt is, hogy a tájékoztatásnak megfelelően az úgynevezett Cashback kártya használata minden partnervállalatnál lehetséges-e. A rendelkezésére álló információk alapján nem volt bizonyítható, hogy a reklámok azt a benyomást keltették volna, hogy a Cashbank kártya használata minden partnervállalatnál lehetséges, ezért a hivatal ebben a körben megszüntette az eljárást.
A közlemény szerint a bírság összegének magállapításakor a GVH súlyosító tényezőként értékelte, hogy a reklámokat országos televízió csatornán és rádióban is sugározták, így az intenzív kampánynak köszönhetően a fogyasztók széles körét elérték. Szintén súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy korábban már megállapított a vállalkozásnál a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást.
MTI