2p

Törökországban 19 éve a legmagasabb volt a fogyasztói áremelkedés decemberben hivatalos számítások alapján, de független szakértők szerint a helyzet még ennél is rosszabb.

Hétfőn a török statisztikai hivatal az közölte, hogy decemberben 36,08 százalékkal nőttek a fogyasztói árak éves összevetésben a novemberi 21,31 százalék után, havi szinten 13,58 százalék volt az infláció a novemberi 3,51 százalékot követően.

Akadémikusok és volt kormányzati tisztviselők által létrehozott független inflációkutató csoport szerint a hivatalosnál nagyobb volt a decemberi infláció, éves szinten 83 százalék, havi összevetésben pedig 19,35 százalék.

A hivatalos és a kutatók által közölt inflációs adatok erősen eltérnek egymástól. Fotó:Depositphoto
A hivatalos és a kutatók által közölt inflációs adatok erősen eltérnek egymástól. Fotó:Depositphoto

A statisztikai hivatal kimutatása szerint decemberben 43,8 százalékkal nőttek az élelmiszerárak éves viszonylatban.

Ugyancsak hétfőn ismertette a statisztikai hivatal, hogy decemberben a termelői árindex 79,89 százalék volt decemberben éves szinten a novemberi 54,62 százalék után, havi összevetésben pedig 19,08 százalékos emelkedést regisztráltak a novemberi 9,99 százalékot követően.

Miközben Törökországban emelkedik az infláció, a nemzeti valuta, a líra egyre kevesebbet ér, miután Recep Tayyip Erdogan török elnök nyomására a jegybank folyamatosan csökkenti az alapkamatot. A jegybank szeptember óta négy alkalommal, összesen 5 százalékponttal csökkentette irányadó kamatát a jelenleg érvényes 14 százalékra.

A gyengébb líra megdrágítja az importot, az üzemanyagoktól az élelmiszerekig bezárólag, aminek a hatására a mintegy 84 millió lakosú országban egyre többeknek okoz gondot az élelmiszerek és más egyéb alapvető termék megvásárlása.

A líra elértéktelenedése miatt többen a biztonságosabbnak tartott külföldi devizába vagy aranyba fektetik megtakarításaikat. A líra csaknem 44 százalékkal gyengült a dollárral szemben tavaly. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!