4p

Év végig mintegy 200 milliárd forint állami agrártámogatási előleget fizetnek ki a gazdálkodóknak - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Lázár János közlése szerint december elejéig több mint 150 milliárd forint agrártámogatáshoz jut különféle jogcímeken 105 ezer magyar gazdálkodó és év végéig csaknem 200 milliárd forintot szeretne kifizetni a vidékfejlesztési hivatal. Hozzátette: megkezdték az egyszerűsített kistermelői támogatások kifizetését is.

Ismertette, hogy a jelenleg is folyó földeladások kapcsán 193 milliárd forintnyi hiteligény érkezett az Magyar Fejlesztési Bankhoz, az igényelt hitel nagysága általában 50 millió forint alatti. Megismételte, újabb hitelkeretre lesz szükség a nemzeti banktól. A miniszter azt mondta, eddig összesen 50 ezer hektár föld kelt el közel 70 milliárd forint értékben, ami a várakozásokon felüli. Hozzátette: a programot december 31-ig folytatják, januárban a kormány áttekinti az eredményeket és várhatóan folytatja.

Lázár János közölte azt is, hogy támogatják a fideszes Győrffy Balázs agrárkamarai elnök a polgári törvénykönyvet módosító javaslatát, amely "minimum megnyitja annak a lehetőségét", hogy az állami föld eladása után az új tulajdonos a piaci viszonyokhoz igazítsa a bérleti díjat. Elmondta, hogy a miniszterelnök asztalán van a mintagazdaságról szóló kormányrendelet. Jelezte, Mezőhegyes is ilyen gazdaság lesz, és oda miniszteri biztost neveznek ki.

Közölte, hogy a kormány kiemelt szerepet szán a 2016-os gazdasági növekedésben a megyei jogú városoknak, ezért előre hozták az infrastrukturális fejlesztéseik támogatását. Hozzátette: 25 milliárd forintot hagyott jóvá a kabinet soron kívül a megyei jogú városoknak. Kérdésre válaszolva azt mondta, Szegedre várhatóan február végén látogat a miniszterelnök, míg Salgótarjában megvárják az új polgármester megválasztását.

Beszámolt arról, hogy a kormány tájékoztatót hallgatott meg Tokaj-Hegyalja fejlesztéséről Héjj Dávid miniszterelnöki biztostól, aki 90 milliárdos fejlesztési programot állított össze. Mint mondta, a magyar kormány ezt a programot idén decemberig 3,7 milliárd forinttal finanszírozza.

Skandalumok, melyek megrázták a cégvilágot! 

Lázár János ismertetése szerint a kormány támogatja az Országgyűlés előtt lévő azon javaslatot, amely lehetővé teszi a kistelepülési polgármesterek bérének 30 százalékos emelését. Jelezte azt is, a kormány azt is támogatja, hogy ez ne csak az 1500 fős, hanem a 2000 fős településekre is vonatkozzon, ha van pénze erre az önkormányzatnak.

Beszámolt arról, hogy a kormány megtárgyalta az energetikai tárgyú kötelezettségszegési eljárásokról szóló tájékoztatót, és arról határozott, hogy újabb tárgyalást kezd az Európai Bizottsággal a rezsicsökkentés megvédése érdekében. Mint mondta, mintegy 10 tagország ellen folyik hasonló témában ilyen eljárás, és köztük szövetségeseket fog a magyar kormány keresni. Elmondta, hogy idén még december 16-án ülésezik a kormány, akkor új otthonteremtési programról is tárgyalnak.

Lázár János kérdésre válaszolva azt mondta, minden idők legszigorúbb közbeszerzési szabályát fogadták el, amelyben egyben Európa legszigorúbb közbeszerzési szabályai is, hiszen az állami vezetők egy háztartásban élő hozzátartozóit kizárja az eljárásokból.

A kedden elfogadott módosítást azzal indokolta, hogy az igazságügyi tárca felülvizsgálta a novemberben hatályba lépett jogszabályt és jelezte alkotmányossági aggályait. Úgy folytatta: "a médiában involvált személy, személyek" pályázatai nyilvánosak. Szerinte előre szalad a sajtó, amikor azt mondja, valakinek az érdekében történt a módosítást. A kormány egy elvet fogadott el, hogy távoli hozzátartozót nem zárja ki Magyarország összes közbeszerzéséből - mutatott rá.    

Egy másik kérdésre beszámolt arról is, hogy a felügyelete alatt lévő állami vállalatok vezetőinek felemelte a fizetését, mert nehezen talál jó szakembert, ha nem adja meg a piaci béreket. Hozzátette: ez a bankszektorban 5 millió, az energiaszektorban 4 millió, a kisebb vállalatoknál 2-3 millió forintos vezetői fizetést jelent.

A minisztert kérdésre elmondta, folyamatban van a Századvég-szerződések kiadása, ugyanakkor az ügyet politikai támadásnak tartotta. Lázár János úgy fogalmazott: ez a kormány öt év alatt 5 milliárd forintot költött tanácsadásra, "a komcsik, bocsánat a szocialisták" 2006 és 2010 között 17 milliárd forintot.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!