2p

Lázártól veszik el a pénzt, de emiatt biztos nem bánkódik.

Négy évvel a Vadászati Világkiállítás megrendezése előtt elkezdődött a felkészülés a magyarországi helyszíneken. Ennek biztos jele, hogy a Magyar Közlöny tegnapi számában megjelent határozat értelmében a kormány azonnali hatállyal átutaltat 25 millió forintot a Földművelésügyi Minisztériumnak.

Semjén Zsolt 

Az eseményről az első döntés még a nyáron született meg, akkor összességében 387,5 milliós költséget hagyott jóvá a kormány, négy éves eloszlásban. A Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanáccsal kötött szerződésből fakadó fizetési kötelezettségekre a mostani évben 41,4 millió forintot kell fordítani.

A pénzt a Miniszterelnökség kasszájából csípik le, konkrétan a dologi kiadások közül. Ez vélhetően nem fáj Lázár János miniszternek, akiről köztudott, hogy szeret vadászni, hazai és külföldi - elsősorban német irányú - kapcsolati hálójának kiépítését jelentős részben ennek a szenvedélyének köszönheti.

A világkiállításnak három helyszíne lesz: a budapesi Hungexpo, a Fővárosi Állat- és Növénykert, valamint a hatvani Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes - szintén vadász - korábban az esemény kapcsán beszámolt arról, hogy a kormány az Állatkert felújítására 25 milliárd forintot költött, a Hungexpo átalakításának tervezésére több mint 1,5 milliárd forintot szánnak, a hatvani múzeum működését pedig 2020-ig összesen 1 milliárd forinttal támogatja.

Semjén azt is megemlítette, hogy a múzeum működtetését 2018 január elsejétől az Országos Magyar Vadászkamara veszi át. Egy nyár végi kormánydöntésből azonban kiderül, hogy többről van szó: a kamarához kerül a feladatellátást szolgáló ingatlan is, tokkal-vonóval. Semjén bejelentésének megfelelően arról is gondoskodott ekkor a kormány, hogy a működtetéshez költségvetési támogatást kapjon a szervezet. Ennek az összege 2018-ra legfeljebb 231,1 millió forint lehet.

Baka F. Zoltán

mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!