3p

De összességében nagyjából ötmillióan szorulnak sürgős élelmiszersegélyre a régióban az ENSZ és több más nemzetközi szervezet becslése szerint. A helyzetet súlyosbítja, hogy a humanitárius szállítmányok gyakran nem érnek célba, mert a konfliktusban részt vevő fegyveresek azokat gyakran elkobozzák.

A fegyveres konfliktus dúlta észak-etiópiai Tigré tartományban mintegy 350 ezer embert fenyeget az éhínség - közölte csütörtökön egy meg nem nevezett ENSZ-tisztségviselő.

Ezt a becslést az a bizottság adta, amely a világszervezet több szakosított szervezetéből és ENSZ-en kívüli szervezetekből - összesen 18-ból - állt össze, és amelyet Mark Lowcock, az ENSZ humanitárius ügyekért felelős főtitkárhelyettese és a sürgősségi segélyek koordinátora vezet.

Az úgynevezett szervezetközi állandó bizottság (IASC) hétfőn ülésezett legutóbb, és ezen António Guterres ENSZ-főtitkár is részt vett.  

Az éhínség fenyegette tigréiek mellett többmillió ember sürgős élelmiszersegélyre szorul a tartományban - tette hozzá a nyilatkozó.

Kislány áll az Etiópia északi Tigré tartományában kialakult konfliktus miatt lakóhelyük elhagyására kényszerült emberek számára létesített belföldi menekülttábor fogadóközpontjának bejáratában Tigré tartomány székhelyén, Mekelében 2021. május 9-én. (Fotó: MTI/AP/Ben Curtis)
Kislány áll az Etiópia északi Tigré tartományában kialakult konfliktus miatt lakóhelyük elhagyására kényszerült emberek számára létesített belföldi menekülttábor fogadóközpontjának bejáratában Tigré tartomány székhelyén, Mekelében 2021. május 9-én. (Fotó: MTI/AP/Ben Curtis)

Kedden Genfben az ENSZ Élelmezési Világalapjának (WFP) szóvivője beszélt erről a témáról. Ő azt mondta: nagyjából ötmillió ember szorul sürgős élelmiszersegélyre Tigrében. A WFP március óta a tartomány több mint egymillió lakosát látta el élelemmel, de további 203 millió dollár (57 milliárd forint) felajánlásra van szüksége a szervezetnek, hogy az év végéig el tudják látni a rászorulókat. Fegyvernyugvást sürgetett, és a humanitárius szállítások akadálymentes átengedését követelte, hogy életeket tudjanak menteni.

Ugyanis Stéphane Dujarric ENSZ-szóvivő, aki szintén a héten beszélt a tigréi válságról, arról számolt be, hogy a konfliktusban részt vevő felek folyamatosan akadályozzák a segélyek célba juttatását: az ellenőrzőpontoknál gyakran elkobozzák a szállítmányokat, és egy időre bezárják a segélyszervezeti alkalmazottakat. Egyes tigréi területek megközelíthetetlenek számukra - tette hozzá.

A tartományban november elején robbantak ki a harcok, miután a Tigréi Népi Felszabadítási Front (TPLF) fegyveresei megtámadtak egy katonai bázist, az etióp haderő pedig ezután offenzívát indított. A harcokban és légicsapásokban ezrek veszthették életüket, és az Egyesült Államok azzal vádolja az etióp vezetést, hogy etnikai tisztogatást hajtott végre a régióban. A hatmilliós Tigrében becslések szerint egymillió ember hagyta el otthonát a harcok elől menekülve. A régió nagyrészt azóta el van szigetelve a külvilágtól.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!