TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
MTI

A 2020-ban lezáruló beruházásoknak köszönhetően Eger és Sopron négysávos úton lesz elérhető, az M0-tól Abonyig elkészül az M4, kiépül a második sztrádakapcsolat Románia felé, az autósok birtokba vehetik az új komáromi Duna-hidat is. 

Közleményben számolt be az MTI-nek idei közútfejlesztési terveiről az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Eszerint 2020-ban

  • megvalósul Eger színvonalas bekötése az M25 déli, M3-ig tartó szakaszának átadásával,
  • kiépül Sopron gyorsforgalmi kapcsolata az M85 Csorna utáni folytatásával,
  • az M0 körgyűrűtől Abonyig elkészül az M4, tehermentesítve a 4-es főút főváros közeli szakaszait és a főút menti településeket, befejeződik az autópálya Berettyóújfalu-országhatár szakaszának kivitelezése is, ezzel az M43 után a második sztrádakapcsolat jön létre Erdély irányába,
  • Zalaegerszeg és az M7 közelében is elkészül az M76 egy-egy szakasza,
  • átadják a komáromi Duna-hidat, amely 60 kilométeres kerülőtől kíméli meg a teherforgalmat,
  • és célba ér az M0 déli szakasz korszerűsítésének első üteme is.

A mintegy 160 kilométernyi idei útfejlesztések összértéke hozzávetőleg 390 milliárd forint.

Közölték: 2010 óta összesen mintegy 500 kilométer autópálya vagy autóút épült meg Magyarországon. Az évtized elejétől 2019 végéig több mint 6000 kilométernyi útszakasz felújítása készült el 755 milliárd forintból.

A 2016 és 2024 közötti időszakban a közúthálózat korszerűsítésére szánt 3200 milliárd forint nagyobbik felét, 1800 milliárd forintot hazai forrásból tudják előteremteni.

Segítsen nekünk véleményével, és mi féléves előfizetéssel ajándékozzuk meg!

Rendszeresen olvassa cikkeinket, és lenne kedve részt venni a stratégiánk alakításában? Vegyen részt fókuszcsoportos kutatásunkban, és mi féléves előfizetéssel háláljuk meg segítségét, amely a Privátbankár.hu és az Mfor.hu hamarosan induló prémium szolgáltatására érvényes!

Kérjük, töltse ki az alábbi linken található kérdőívet, amely alapján a kutatást végző szakemberek összeállítják a fókuszcsoportokat. A kutatásba beválogatott jelentkezőket legkésőbb december 7-én értesítjük!

Jelentkezés

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.