2p

A német bankszövetség szerint az idén akár 4-5 százalékkal is csökkenhet a németországi bruttó hazai termék a koronavírus-járvány megfékezésére bevezetett intézkedések miatt.

A Bundesverband deutscher Banken (BdB) vezető közgazdásza, Stefan Schneider megjegyezte ugyanakkor, hogy a harmadik negyedévben már ismét erőre kaphat a konjunktúra és 2021-ben már két százalék lehet az éves GDP-növekedés.

"Drámainak tűnő számok ezek, de szó sincs arról, hogy ez lenne a világvége" - fogalmazott Stefan Schneider a bankszövetség prognózisáról szerdán tartott telefonkonferencián. A német GDP legutóbb a világgazdasági válság következtében 2009-ben csökkent ötszázalékos mértékben.

"A koronavírus-krízis gazdasági következményeinek enyhítése érdekében azonnali és hathatós támogatással kell a vállalatok segítségére sietni" - jelentette ki Christian Ossig, a BdB igazgatója. Hozzátette: "Első lépésként a KfW német állami fejlesztési bank hitelprogramjának keretében nyújtott támogatások ennek megfelelő eszközei lehetnek."

"A helyzet súlyos, de a bankok és a takarékpénztárak eltökélt szándéka, hogy ügyfeleik mellé álljanak a bajban. A bankok készen állnak megtenni minden tőlük telhetőt a krízis következményeinek enyhítésére" - szögezte le Ossig.
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!