Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
mfor.hu

Az Európa Tanács Fejlesztési Bankkal aláírt 50 milliárd forintos hitelszerződésnek köszönhetően 8 iskola, 16 osztályterem, 20 tornacsarnok, 26 tanmedence, és 17 kézilabdacsarnok épül.

Ötvenmilliárd forintból épülhetnek köznevelési intézmények és iskolai sportlétesítmények Magyarországon a következő években – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalára feltöltött videóban, miután aláírta az erről szóló hitelszerződést az Európa Tanács Fejlesztési Bankkal (CEB).

Magyarország 2016-ban kötött először az oktatási intézmények fejlesztéséről szóló hitelszerződést az Európa Tanács Fejlesztési Bankkal, valamint az Európai Beruházási Bankkal 15-15 milliárd forint értékben – ismertette Varga Mihály. Mint mondta: hazánk eredményesen valósította meg ezeket a beruházásokat, több mint 80 oktatási intézmény újult meg és mintegy 50 sportlétesítmény épült. A tárcavezető kiemelte: Magyarország számára előnyös, ha folytatjuk a programot, ennek megfelelően már idén januárban 50 milliárd forint összértékű hitelszerződés született az Európai Beruházási Bankkal. Ennek a következő állomása a CEB-bel most aláírt szintén 50 milliárd forint összegű hitelszerződés. Ebből 8 iskola, 16 osztályterem, 20 tornacsarnok, 26 tanmedence, és 17 kézilabdacsarnok épül, a források felhasználása folyamatos.

A CEB a strasbourgi székhelyű Európa Tanács hitelintézete, a kontinens legkorábban, 1956-ban alapított nemzetközi fejlesztési bankja. Küldetésénél fogva igen fontos szerepet tölt be 42 tagállamának társadalompolitikai fejlesztéseiben, Európa társadalmi kohéziójának megteremtésében. Magyarország 1998 óta tagja és részvényese a CEB-nek. A Bank eddig több mint 2 milliárd euró összegű finanszírozást nyújtott magyarországi projektek megvalósításához a szociális célú fejlesztések területén - olvasható a Pénzügyminisztrérium összefoglalójában.

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi törlesztőrészletekre számíthatsz, ha másfél millió forintra van szükséged:

Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 253 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. A THM-plafon miatt ezt az összeget 2021. januártól kell fizetni, év végéig 28 410 forint a havi törlesztőrészlet. Az Erste Banknál az induló törlesztőrészlet 28 721 Ft, majd 2021. januártól 32 355 forint, míg a Cetelemnél 28 721 forint a kezdő törlesztőrészlet, később pedig 32 643 forint. Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, Darvas Zsolt, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, cikkenként nagyjából 10 forintért, havonta és laponként 745 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 372 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.