1p

Az összes ágazat beruházásai pedig 18,3 százalékkal nőttek a tavaly ilyenkori állapotokhoz képest.

Az idei harmadik negyedévben 18,3 százalékkal nőtt a beruházások volumene az egy évvel korábbi alacsony bázishoz viszonyítva, az előző negyedévi 26,8 és az első negyedévi 23,3 százalékos emelkedés után - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A növekedés a vállalkozások kapacitásbővítő fejlesztéseinek, a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus forrásaiból finanszírozott projektekkel összefüggő munkálatoknak, valamint a lakás- és egyéb ingatlanberuházások élénkülésének volt köszönhető - tette hozzá a hivatal.

Az előző negyedévihez mérve 3,5 százalékkal volt nagyobb a beruházások szezonálisan kiigazított volumene. A gép- és berendezésberuházások 20,2, az építési beruházások 17,4 százalékkal haladták meg a tavalyi harmadik negyedévit, amikor 2,1 százalékos növekedést, illetve 13,8 százalékos visszaesését mért a KSH.

A feldolgozóiparban a második negyedévi 9,2 százalék után 14,4, az építőiparban 19,9 százalék után 50,2 százalékkal nőttek a beruházások a harmadik negyedévben.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!