3p

A kormány 600 milliárd forintos banki támogatáscsomag elfogadását kéri az Országgyűléstől, jelentette be ma Veres János pénzügyminiszter és Simor András jegybankelnök. Mint kiderült, erre a kormány az IMF-megállapodás részeként kötelezettséget vállalt. A magyar pénzügyi vezetés egyúttal nyilvánosságra hozta azt a szándéknyilatkozatot, amelyben még októberben az IMF-hez fordult egy nagy összegű hitelért, és amit ma hagy jóvá a szervezet vezetősége. Mfor.hu tudósítás.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és Magyarország közötti megállapodás várhatóan magyar idő szerint az esti órákban lép hatályba, miután az IMF vezetősége Wasinghtonban jóváhagyja azt, jelentette ki Veres János pénzügyminiszter egy ma délelőtti sajtótájékoztatón.

Veres: nincs újdonság a szándéknyilatkozatban 

Mint mondta, egy ilyen szerződés esetében nem rendeznek aláírási ceremóniát, hanem a magyar kormány szándéknyilatkozatának jóváhagyása után életbe lép a hitelszerződés, és lehívhatóvá válik a pénz. Az IMF a magyar kormány külön kérésére hozzájárult ahhoz, hogy az a levél, amelyben a szándéknyilatkozat olvasható, nyilvánosságra kerüljön.

Ahogy a miniszter fogalmazott: "Ebből kiderül, hogy a már ismert lépéseken kívül nem tartalmaz más lényeges pontot a megállapodás." Vagyis az IMF 17 hónapos időtartamú, 12,5 milliárd eurós keretet biztosít Magyarország számára. Amennyiben lehívunk bizonyos összeget, akkor annak a hitelnek a futamideje 3-5 év, a kamata pedig 5-6 százalék között lesz.

Emellett a magyar kormány meghatározott egy programot, amelynek célja a pénzügyi stabilitás biztosítása és az államháztartási hiány további mérséklése. Ez a szám már megjelent a jövő évi költségvetés tervezetében, amely GDP arányosan 2,6 százalékos hiánnyal számol.

A kormány azt is vállalta, hogy november 10-ig a Parlament elé terjeszti a költségvetési felelősségvállalásról, illetve a hazai bankokat segítő támogatáscsomagról szóló törvényeket. Tervezik a PSZÁF vészhelyzeti hatáskörének megerősítését is. A kormány közölte azt is, hogy szükség esetén kész újabb intézkedések meghozatalára is.

A kabinet már korábban bejelentette azokat a vállalásokat - a 13. havi közalkalmazotti bér kiiktatása és a 13. havi nyugdíj maximalizálása 80 ezer forintban – is, amelyek a költségvetés kiadási oldalát érintik. Emellett elhalasztják bizonyos szociális kiadások indexálását, illetve a béreket nominálértéken befagyasztják.

600 milliárdos csomag - két részben

A mai sajtótájékoztatón bejelentettek egy 600 milliárd forintos banki támogatáscsomagot is: ezzel a hazai bankok tőkeellátottságát kívánják javítani, és garanciát vállalnak forrásbevonásokra is. Ma Magyarországon három bank, a Magyar Külkereskedelmi Bank, az OTP és a CIB felel meg a csomag követelményeinek - jelentette ki Veres János. E pénzintézeteknek éri el szavatoló tőkéjük a 200 milliárd forintos értékhatárt.

A bankok január végéig kérhetik a támogatást, amelyet nem szavazó osztalékelsőbbségi részvények formájában kaphatnak meg. A csomag második részét csak azok a bankok vehetik igénybe, amelyek az első feltételnek eleget tettek. Ennek keretében pedig állami garanciát kapnak esetleges forrásbevonásra.

Simor András, a jegybank elnöke szerint a támogatás célja, hogy a hazai bankrendszer megőrizze a versenyképességét. Hangsúlyozta, hogy az állam nem kíván tartósan tulajdonos maradni az érintett bankokban, csak átmeneti intézkedésnek szánja a részvényvásárlást.

VMI

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!