2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az EBRD piaci feltételek mellett 200 millió euró alárendelt kölcsöntőkét nyújt az OTP-nek, 20 millió eurót pedig OTP-sajátrészvény vásárlásra fordít. Így a részvényvásárlás révén az EBRD az OTP Bankban eddig meglévő 1,5%-os tulajdoni részarányát közel 2%-ra növeli.

A Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken közzétett OTP-közlemény szerint az alárendelt kölcsöntőke lehívásához hat hónap áll rendelkezésre.

Az EBRD-től származó tőkejuttatás segítséget nyújt az OTP Banknak abban, hogy mérsékelje a recesszió hatását és erősítse piaci pozícióját a jelenlegi, kihívásokkal teli környezetben Magyarországon, továbbá a régió azon országaiban, ahol leányvállalatai révén jelen van - áll a közleményben.

A közlemény idézi Reiniger Pétert, az EBRD üzleti csoportjának igazgatóját, aki szerint "a régió egyik meghatározó bankjával kötött hitel-megállapodással az EBRD mintegy demonstrálja a reálgazdaság számára nyújtott támogatását. Ez a tranzakció tovább erősíti az OTP Bank kapitalizációját és hozzájárul Magyarország és a régió bankszektora iránti bizalom szintjének emeléséhez".

Urbán László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese közölte, "ez a megállapodás a közös érdekek megnyilvánulása. Az OTP erősítheti hitelezési aktivitását Magyarországon és a bankcsoport egészében, miközben az EBRD demonstrálja a régió iránti elkötelezettségét".

A befektetés része az EBRD, a Világbank Csoport és az Európai Befektetési Bank (EIB) közös felajánlásának, hogy több mint 24,5 milliárd eurót biztosítanak támogatás formájában a régió
bankszektorának, elősegítve a globális válság által érintett vállalatok, üzleti területek hitelezését.

A közlemény szerint az OTP Bank a legnagyobb univerzális pénzügyi szolgáltató Magyarországon és a legnagyobb független bankcsoport Közép-Európában. Csaknem 12 millió ügyfelet szolgál ki kilenc országban.

Az EBRD már eddig is az OTP Bank intézményi befektetői közé tartozott, a jelenlegi akvizícióval 2 százalékra növeli részesedését.

Magyarországi tevékenységének kezdete óta az EBRD több mint 2,5 milliárd eurót fektetett be Magyarországon.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!