Kezdjük a számokkal. A mondás szerint ugyanis azok nem hazudnak. Jó jó, tudom, vannak országok – lásd Kína –, amelyek statisztikái enyhén szólva megkérdőjelezhetők.
De mi szerencsére Magyarországon vagyunk. Márpedig a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közléseivel szemben csak nagyon ritkán fogalmazódik meg gyanú – ilyen volt, amikor 2023 októberében az éves infláció hogy, hogy nem kettő helyett egy számjegyű lett, amivel sikerült két hónappal túlteljesíteni Orbán Viktor kívánságát.
Így tehát most nincs okunk kételkedni a KSH péntek reggeli közlésében. Abban, hogy a GDP 2025-ben 0,3 százalékkal növekedett. Ez ugyan csak első becslés, ám ettől a második (általában hat héttel később, az idén március 3-án esedékes), immár végleges adat sem szokott nagyon eltérni, általában maximum 0,1 százalékponttal.
Addis is ízlelgessük ezt a 0,3 százalékos pluszt. Nos, ha azt vesszük, hogy a miniszterelnök egy évvel ezelőtt úgy konferálta fel a 2025-ös évet, hogy annak elején majd repülőrajtot vesz a magyar gazdaság, akkor elég nagy a kontraszt.
Emlékezzünk csak: a szaktárca irányítója, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a 2024. harmadik negyedévi nagyobb GDP-csökkenés (éves szinten -0,7 százalék) apropóján még azzal kecsegtetett, hogy ez csak kisiklás volt, 2025-ben több mint 3 százalékkal bővülhet majd a magyar gazdaság.
E várható rátát később 3,4 százalékra pontosították – erre is alapozták a 2025-ös költségvetést. Noha a prognózis teljesülésével kapcsolatos nagyfokú bizonytalanságot jól mutatta, hogy az akkor még Matolcsy György által irányított Magyar Nemzeti Bank a 2024. decemberi Inflációs jelentésében szokatlanul tág sávba, 2,6-3,6 százalék közé lőtte be a 2025-re várható GDP-növekedést.
A kormány a 3,4 százalékos bővülés zálogának alapvetően a 21 intézkedésből álló Új Gazdaságpolitikai Akciótervet tartotta, mondván, az jelentős mennyiségű pénzt juttat a magyar gazdaságba. Emellett a német gazdaság magára találását (az attól való nagyfokú függésből kiindulva), miközben Orbán inkább azt hangsúlyozta, hogy a hivatalba lépő Trump majd békét teremt az orosz-ukrán háborúban. Amiben kétségtelenül volt ráció, hiszen a fegyverek elhallgatása nyomán előbb-utóbb helyreálló normalitás valamennyi európai gazdaságot meglökhet.
Ez utóbbi tehát logikus következtetés volt. Csakhogy a béke nem hogy az inkább trumpi PR-fogásnak tekinthető 24 órán, hanem 12 hónapon belül sem jött el. És a német gazdaság sem tért magához. Bár a recessziót Németország elkerülte, a vám- (vagy ha úgy tetszik: kereskedelmi) háború negatív hatásai egyértelműen fékezték a növekedést – azaz Trump nemhogy lökött a kontinens gazdaságain, hanem visszafogta őket.
Fotó: DepositPhotos.com
Ám annak oka, hogy nem hogy a 3,4, hanem az évközben folyamatosan lefelé srófolt hazai kormányzati GDP-prognózisok egyike sem jött be – még a végén már csak 0,5 százalékos sem –, nem csak külső tényezőkben keresendő. Ez maximum az ipari termelés azon részének a visszaesését idézhette elő, amely elsősorban exportra, azon belül is németországi megrendelésekre alapozódik, miközben a jelentős szabad kapacitások és a kilátásokkal kapcsolatos bizonytalanságok a vállalatok beruházási hajlandóságát is kétségtelenül visszafogták.
Csakhogy a belföldi élénkítés sem sikerült. Nem is sikerülhetett, hiszen a kormány beruházási lehetőségeit az állami költségvetés egyre romló helyzete szűkítette, miközben a növekedés fő letéteményesének tartott lakossági fogyasztás sem ért el olyan szintet, mint amilyet várt tőle az Orbán-kabinet.
Ez pedig a kormánnyal szembeni bizalom erodálódásának tudható be. Ez állhat amögött, hogy egyre többen inkább félretették a pénzüket (már ha maradt a hó végére), vagy ha elköltötték, akkor azt egyre nagyobb arányban külföldi webshopokban, vagy a határ túloldalán tették. Amibe az is belejátszott, hogy az infláció sem csökkent a kívánt mértékben, sőt, a 2025-ös még magasabb is lett a 2024-esnél. Amit persze a hivatalosnál magasabb inflációs várakozások is fűtöttek, ami szintén a bizalomhiány tükröződése.
És persze az elhibázott iparpolitika is vastagon benne van az alacsony növekedésben. Az, hogy a kormány kvázi all-int mondott egy olyan ágazatra, a jármű- és azt azt kiszolgáló akkumulátorgyártásra, aminek a hozzáadottérték-teremtő képessége alacsony. Ezt már mintha a kormány is kezdené felismerni. Legalábbis erre utalnak Nagy Márton e heti szavai, amelyek szerint magasabb hozzáadott értékű tevékenységek felé kellene bővülni, különösen a mérnöki, fejlesztési és innovációs képességek terén.
A miniszter becsületére szóljon, ezt az irányváltást már tavaly tavasszal is feszegette. Más kérdés, hogy nem történt semmi, csak az állami támogatások folytak ki továbbra is a költségvetésből, ami a választások közelségével magyarázható. Ilyenkor nincs idő iparpolitikai fordulatra. Pedig azt mielőbb el kellene kezdeni, a huszonnegyedik órában vagyunk.
Kérdés, lesz-e lehetősége erre a most hatalmon lévőknek. Hiszen a független közvélemény-kutatóknál vesztésre állnak.
A Fidesz nyerési esélyeit ronthatja, hogy a 2025-ös adat ismeretében immár kijelenthető: öt ciklusukból a mostanit zárják a leggyengébb gazdasági teljesítménnyel az Orbán-kormányok, 2022-25 között alig valamivel több mint 1 százalékos össznövekedés jött össze.
A rovat korábbi cikkeit itt olvashatják.
(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)
