1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Lehet, hogy helikopter lesz belőle.

650 milliárd forintnyi megrendelés kapott közbeszerzés alóli mentességet a fideszes többségnek köszönhetően az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottsága hétfői, zárt ülésén, írja a Népszava.

Tehát 650 milliárd forintot lehet elkölteni versenyeztetés nélkül, titokban.

Hogy a megrendelések tárgya mi lesz, az szintén titkos, minősített adat. Ugyanakkor a Népszava szerint az MSZP-s Harangozó Tamás, a bizottság alelnöke tudni véli, az összeg felét egyetlen tétel adja.

A Magyar Nemzet szerint a pénz feléből a légi mentők számára vásárolnának több milliárd forintért helikoptereket. Ezzel a 2006 óta bérelt öt, majd hét EC135T2 típusú gép lízingkonstrukcióját váltanák ki a norvég légi mentők 7–14 éves helikoptereivel. A bizottság legutóbbi nagy értékű felmentése egyébként 2016 végén történt, ez alapján szerzett be a Honvédelmi Minisztérium tavaly két Airbus A319-es többfunkciós kormányzati repülőgépet, 22-25 milliárd forint értékben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!