4p

A FŐTÁV Zrt. teljesítette 2010-re kitűzött célját, ledolgozta versenyhátrányát - jelentette be Kovács Lajos vezérigazgató a cég csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A vezérigazgató elmondta: míg jelenleg egy átlagos, 52 négyzetméteres (135 légköbméteres), lakás évi távhő költsége 186 ezer - ÖKOPlusszal 166 ezer - forint, addig a központi fűtésé gázkazánnal, a karbantartási, fenntartási költségekkel együtt 195 ezer forint.

A versenyképesség javulásában jelentős szerepe volt a hatékonyság javulásának: a FŐTÁV a 2007-ben tervezett költségekhez képest 2007-2009. között összességében mintegy 4,2 milliárd forinttal kevesebből működött.

Az ÖKOPlusz programhoz tavaly 512 épület - 45 ezer lakás - csatlakozott, a 2008-2009-ben fűtési idényben elkészült lakások átlagos megtakarítása a 19 referenciaépületben 21 százalékos volt  - ismertette Eiles Tibor értékesítési igazgató. Egyes épületekben az átlagosnál jóval nagyobb megtakarítást értek el, előfordult például 32,9 százalékos költségcsökkenés is. Ez annak köszönhető, hogy a fűtést mérhetővé és szabályozhatóvá tették.

Az idén szeretnének további 300 épületet beléptetni az ÖKÖPlusz programba. Az idei pályázat beadási határideje május 31. Eiles Tibor felhívta a figyelmet arra: a 2010-ben pályázók kapják meg utoljára a 2008. január 1-jéig visszamenőleg járó 10 százalékos alapdíj kedvezményt (ez lakásonként 13.500 forint), a jövőre csatlakozók már csak az aktuális évre. Az idén intézményi ÖKOPlusz program is indul, ennek keretében megszervezik a finanszírozást és a kivitelezés nagy részét, a piacinál alacsonyabb árra törekedve.

Kovács Lajos elmondta: a FŐTÁV körvezeték építését, két biomassza fűtőmű és geotermikus hőforrás létesítését tervezi.

Az eladott energia 85 százalékát külső partnerektől szerzi be a cég, jelenleg hét nagy ellátó rendszer van, de a hőforrások nincsenek összekapcsolva. A 42,3 kilométernyi új vezeték összesen hat szakaszban történő kiépítése 2010. és 2017. között lehetővé teszi új hőforrások bekapcsolását is.

A körvezeték megépítését azért mostanra időzítették, mert a következő években két hosszú távú szerződés is lejár (2014-ben a Kispesti Erőművel, 2015-ben a Kelenföldi Erőművel). Arra számítanak, hogy a versenyeztetés révén jelentős díjcsökkentést tudnak elérni, akár új hőforrásokat vagy partnereket is bevonhatnak.  

A körvezeték teljes beruházási igénye 29,9 milliárd forint, ami 2017-ig folyamatosan merül fel. A FŐTÁV a költség 26 százalékát (7,8 milliárd forint) önerőből, 74 százalékát (22,1 milliárd forint) hitelből tervezi finanszírozni. Az első szakaszt az idén saját forrásból valósítják meg, amit később önerőként beszámítanának. A lehetséges finanszírozókról Kovács István annyit mondott: komoly tárgyalásokat folytatnak az EBRD-vel.

A vezérigazgató hangsúlyozta: a társaság mind az önerőt, mind az adósságszolgálat miatti terheket infláción felüli mértékű alapdíj emelés, fővárosi garanciavállalás és uniós támogatás nélkül is képes lesz finanszírozni.

A körvezeték kiépítése jelentősen hozzájárulhat a távfűtés versenyképességének javításához: a költségmegtakarításnak köszönhetően 2020-ig várhatóan további 10 százalékkal (168 ezer forintra) csökkenthető egy átlagos lakás éves fűtési költsége - mondta Kovács István.     

További előny, hogy a szén-dioxid kibocsátása a környezetkímélő hőforrások bekapcsolásával 2015-re a becslések szerint akár további 30 százalékkal is csökkenhet. (A FŐTÁV az elmúlt években jelentősen csökkentette a fűtőművek részarányát a távhő termelésben, aminek köszönhetően 55 százalékkal mérséklődött a kibocsátás.)

Kovács Lajos elmondta: a budapesti távhőrendszer földgáz-függősége a nemzetközi gyakorlathoz képest magas, míg például Göteborgban a távhőellátás 57, Bécsben pedig 65 százaléka épül földgázra, addig Budapesten 96 százalékos a földgáztól való függőség.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!