3p

Két fokozattal rontotta Ciprus eddig is spekulatív adóskockázati besorolását szerdán a Fitch Ratings, egyebek mellett azzal indokolva a döntést, hogy a vártnál lassabban haladnak a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalap, az EU és az eurójegybank (EKB) alkotta trojkával a majdani pénzügyi támogatás feltételrendszeréről.

A nemzetközi hitelminősítő szerda este közölte, hogy az eddigi "BB plusz"-ról két fokozattal "BB mínusz"-ra rontotta Ciprus hosszú futamú hazai és külső államadósságának besorolását. A Fitch az új osztályzatra is további leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást hagyott érvényben.

Az osztályzatrontáshoz fűzött elemzésében a Fitch kiemelte, hogy a ciprusi gazdaság tavaly nyáron nem egészen két év alatt másodszor süllyedt recesszióba, és a visszaesés az idén a vártnál is nagyobb ütemben tovább gyorsult. A hitelminősítő előrejelzése szerint a ciprusi hazai össztermék (GDP) az idén 2 százalékot meghaladó mértékben csökken, és a ciprusi gazdaság várhatóan még 2014-ben is recesszióban lesz.

Mindeközben jelentősen romlott az idén az ország költségvetési pozíciója is. Jóllehet a kormány stabilitási programjában 2,6 százalékos idei államháztartási hiánycél szerepel a tavalyi 6,3 százalékos mínusz után, a szeptemberrel zárult kilenc hónapban azonban a hiány már meghaladta a tavalyi azonos időszakban mért deficitet. A Fitch Ratings mindezek alapján 5 százalékos meghaladó államháztartási hiányt jósol 2012 egészére. A cég alapeseti forgatókönyve az, hogy a GDP-hez mért ciprusi államadósság-ráta - amely tavaly 71,1 százalék volt - 2014-re eléri a 120 százalékot, és ezen a szinten tetőzik. A költségvetési helyzetet súlyosbítja, hogy a Fitch számításai szerint a három legnagyobb ciprusi bank legalább további 4 milliárd euró - a GDP-érték 22 százalékának megfelelő - tőkejuttatásra szorul.

A hitelminősítő elemzése szerint a trojkával a pénzügyi segélyprogramról folytatott tárgyalások a vártnál hosszabban elhúzódnak, és a februárban esedékes elnökválasztás további késedelem kockázatával jár. A Fitch ugyanakkor egyelőre abból a feltételezéséből indul ki, hogy végül létrejön a megállapodás a trojka és a ciprusi kormány között a hivatalos finanszírozási programról.

Néhány napja egy másik nagy nemzetközi hitelminősítő, a Moody's Investors Service leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá vette Ciprus mélyen spekulatív, e cég osztályzati módszertanában "B3" szintű államkötvény-kötelezettségeinek kockázati besorolását, ugyancsak elsősorban azzal indokolva a döntést, hogy lassú ütemben folynak a segélyprogramról kezdett tárgyalások a trojkával.

Mindemellett a Moody's szerint is jelentősen romlott rövid idő alatt az ország költségvetési helyzete, és növekszenek a likviditási kockázatok. A Moody's a múlt hónapban rontotta agresszív mértékben, egyszerre három fokozattal az addigi "Ba3"-ról - a köztes "B1" és "B2" fokozatok kihagyásával - a jelenlegi "B3"-ra a ciprusi államkötvény-osztályzatot. Erre az meredeken rontott osztályzatra jelentett be a cég a múlt hét végén leminősítési felülvizsgálatot.

Ha a hitelminősítő innen is tovább rontaná a ciprusi osztályzatot, azzal Ciprus szuverén adósbesorolása ennél a cégnél a már rendkívüli befektetői kockázatokra figyelmeztető "Caa" - más hitelminősítők módszertanában "CCC"-vel jelölt - kategóriába kerülne át. Az euróövezeti tagállamok közül csak Görögországnak vannak "CCC/Caa" szintű szuverén hitelminősítői besorolásai.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!