2p

A Hyundai 38 százalékkal növelte profitját a szeptemberrel zárult harmadik negyedévben annak köszönhetően, hogy felfutott az értékesítés, főként a feltörekvő piacokon, Indiában és Kínában, ami ellensúlyozta a dél-koreai won erősödését.

Az adózott eredmény 1,35 ezer milliárd wonra (1,2 milliárd dollár) ugrott az egy évvel korábbi 979,1 milliárd wonról.

A legnagyobb dél-koreai járműgyártó bevétele 9 százalékkal 8,85 ezer milliárd wonra emelkedett.

A negyedéves profit alig maradt el a második negyedévi 1,39 ezer milliárd won rekordtól.

A Hyundai, amely a világ ötödik legnagyobb járműgyártója, erőteljes terjeszkedésbe kezdett, és már gyárai vannak, Kínában, Indiában, Törökországban, az Egyesült Államokban, Csehországban és Oroszországban. A Hyundai a múlt hónapban nyitotta meg oroszországi gyárát Szentpéterváron.

A július-szeptember közötti időszakban a Hyundai és a hozzá tartozó Kia modellekből 904.445 ezer darabot adtak el világszerte, 10,6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

A cég első kilenc havi adózott eredménye megduplázódott tavalyhoz képest, és 3,87 ezer milliárd wont tett ki.

A Hyundai azt is közölte, hogy a negyedéves eredményét kedvezőtlenül befolyásolta a won erősödése. A harmadik negyedévben a won 10,2 százalékkal drágult a dollárhoz, és 15,1 százalékkal az euróhoz képest.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!