3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az eddiginél nagyobb bankszektori válságot jósolt Oroszországban idénre a Szberbank elnöke, a szerdán Moszkvában kezdődött Gajdar Fórumon.

German Gref, az állami kézben lévő pénzintézet vezetője szerint a hatalmas méreteket öltő banki válság akkor következik be, ha a kőolaj hordónkénti átlagára az idén 43-45 dollár között mozog majd, mert az orosz bankok nem fognak tudni kellő tartalékot képezni a krízis túlélésére. Hozzátette, hogy a már meglévőhöz a pénzintézeteknek legalább 3 ezer milliárd rubel további tartalékot kell képezniük. Mint mondta, a Szberbank kevesebbet fog az átlagnál erre költeni, mert náluk jobb a kockázati menedzselés és nagyobb a tartalékuk a többi pénzintézetnél.

A szakember, aki 2000 és 2007 között orosz gazdaságfejlesztési és kereskedelmi miniszter volt, kifogásolta a nemzetközi pénzügyi-gazdasági tanácskozáson, hogy az orosz kormány eddig még nem határozta meg gazdaságpolitikai céljait. Azt mondta, hogy az erről folyó vitának mielőbb véget kell vetni.  

Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter a Gajdar Fórumot nyitó panelbeszélgetésen kijelentette, hogy a realitásokhoz kellene igazítani az orosz állami költségvetést. Abszurdumnak nevezte, hogy a büdzsében erre az évre 11,7 százalékos kiadásnövekedést terveztek, miközben a gazdasági növekedés üteme lassul. A tárcavezető 50 dolláros hordónkénti kőolajár mellett a költségvetés mintegy 3 ezer milliárd rubeles veszteségével számol az idén.

Sziluanov úgy vélte, hogy 10 százalékot le kellene faragni a költségvetési kiadásokból, de javaslata szerint ez nem vonatkozna a védelmi kiadásokra. Hozzátette, hogy a 10 százalékos kiadáscsökkentés is kevés a célok eléréséhez. Az orosz pénzügyminiszter arra figyelmeztetett, hogy a felhalmozott tartalékokat nem szabad elkölteni. Azt is bejelentette, a minisztérium engedélyt kapott rá, hogy az idén, szükség esetén a tartalékalapból 500 milliárd rubel értékig használhat fel pénzt és valutát értékesíthet a pénzpiacon. A tartalékalapban jelenleg 4,9 ezer milliárd rubel van.

Az idei orosz állami költségvetést hordónkénti 100 dolláros kőolaj árra alapozva tervezték, az energiahordozó ára jelenleg 45 dollár. Sziluanov szerint emiatt 2,6 ezer milliárd rubellel csökken az orosz büdzsé bevétele ebben az évben.

Dmitrij Medvegyev kormányfő a Gajdar Fórumon kijelentette, hogy az orosz gazdaságnak "meg kell tanulnia együtt élni az energiahordozók alacsony áraival".

Alekszej Uljukajev gazdaságfejlesztési miniszter a fórumon a Rosszija 24 állami hírtévének azt nyilatkozta: arra számít, hogy hamarosan emelkedni fog a kőolaj világpiaci ára és azt a rubel erősödése fogja követni. Közölte, hogy a közeli hetekben eldől, helyes-e a megítélése.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!