"A krízis egy olyan traumatikus esemény volt mindannyiunk számára, amikor számos, addig szilárdan vallott elméletet voltunk kénytelenek megkérdőjelezni" - fogalmazott a posztjáról szeptemberben távozó közgazdász az interjúban.
Kételyek merültek fel például olyan pénzpolitikai alaptételek szerepét illetően, mint a költségvetési multiplikátorok, a nem-konvencionális monetáris intézkedések és makroprudenciális eszközök, a tőkeáramlás szabályozása, valamint a foglalkoztatáspolitika, illetve a mikro- és makrogazdasági rugalmasság. Az IMF a hibák és tévedések sorozatos vádjának tette ki magát azzal, ahogy a megváltozott világgazdasági környezethez igazodva módosította gazdaságpolitikáját. Ez történt például a fiskális multiplikátorok gazdaságélénkítő szerepének az átértékelésekor is.
A (görög) költségvetési megszorítások gazdasági teljesítményre gyakorolt fékező hatásának alábecslése sem tekinthető például a szó legszorosabb értelmében vett "tévedésnek", hiszen az elgondolás széleskörű korábbi tapasztalatokra épülő elméletre alapult. Csakhogy ezek a korábbi tapasztalatok félrevezetőnek bizonyultak olyan pénzügyi-gazdasági kondíciók közepette, amikor a zéró-közeli kamatok környezetében a monetáris politika már nem képes elhárítani a költségvetési kiadások csökkentésének negatív következményeit.
A jelenkor kihívásairól szólva az IMF vezető közgazdásza annak a véleményének adott hangot, hogy a világgazdaság nagy valószínűséggel a termelékenység alacsony növekedési ütemével és strukturálisan gyenge kereslettel jellemezhető, ezért alacsony kamatlábakat feltételező korszakba lépett. "Az alacsony növekedési ütem pedig a növekvő egyenlőtlenséggel párosulva nemcsak hogy morálisan elfogadhatatlan, de nagy politikai veszélyeket is hordoz".
MTI
