2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A német kormány elutasítja az ukrán vezetés felvetését, miszerint egy 20 milliárd eurós uniós hiteléért cserébe Kijev aláírná az EU-val tervezett társulási és szabadkereskedelmi szerződést.

Georg Streiter helyettes kormányszóvivő szerdai berlini tájékoztatóján azt mondta, úgy tűnik, a kijevi vezetés a javaslattal el akarja terelni a figyelmet arról, hogy kizárólag az ukrán kormány a felelős a jelenlegi politikai helyzet kialakulásáért.

Az Európai Unió ajánlata a szerződés megkötésére továbbra is érvényes. A megállapodás után elkezdődhetnek a reformok és élénkülne az EU és Ukrajna közötti kereskedelem, ami tartós segítséget jelentene nehéz gazdasági helyzetben lévő országnak - fejtette ki.

Megjegyezte: Ukrajna évek óta kapcsolatban áll a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), és ha "végre teljesítené a feltételeket", akkor hozzáférhetne az IMF forrásaihoz, az EU-tól pedig további 620 millió eurós "makroszintű pénzügyi támogatáshoz" jutna.

A külügyminisztérium helyettes szóvivője, Martin Schäfer hozzátette: Lengyelország példája megmutatja, hogy a "reformok európai útja" a fejlődés pályája, hiszen a két szomszédos országban alig húsz éve még ugyanolyan volt az életszínvonal, most már viszont az uniós tag Lengyelországban az egy főre jutó jövedelem nagyságrendekkel meghaladja az ukrán szintet.

Mikola Azarov ukrán kormányfő szerdán jelentette ki, hogy Ukrajna szeretne megállapodni az EU-val egy 20 milliárd eurós segélyhitelről, mielőtt aláírná a társulási és szabadkereskedelmi. Erre az összegre ahhoz lenne szükség, hogy Ukrajna "minimalizálja gazdaságának (a megállapodásból eredő) veszteségeit" - mondta a politikus.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!