2p

Bármilyen eszközzel hajlandóak segíteni az elégedetlen hivatali dolgozókat.

Eddig csak a szakma hallatta a hangját az önkormányzati hivatali dolgozók béremelési követeléseivel összefüggésben kilátásba helyezett sztrájkkal kapcsolatban, de ma az egyik parlamenti párt is színre lépett. A Jobbik levélben fejezte ki szolidaritását az érintettekkel.

Boros Péterné, az MKKSZ elnöke 

A levelet Pintér Tamás országgyűlési képviselő jegyzi – nyilván az elnök, Vona Gábor aláírásának nagyobb súlya lenne -, és teljes körű támogatásáról biztosítja a sztrájkot szervezőket. A levél címzettje Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke. Pintér felidézte, hogy a Jobbik a köztisztviselői illetményalap 20 százalékos emelését szorgalmazta, de ezt a kormánypárti többség nem fogadta el. Pedig Pintér szerint erre meglett volna a fedezet a költségvetésben, ha nem értelmetlen látványberuházásokra és öncélú propagandára költene inkább a kormány. Az átcsoportosítással 37 ezer köztisztviselő keresetét lehetett volna emelni – említi meg Pintér, aki szerint „megálljt kell parancsolni a helyi szintű közigazgatás tudatos leépítésének és ellehetetlenítésének”.

Végül arról ír, hogy szívesen rendelkezésre áll, amennyiben „bármilyen eszközzel” segíteni tudják az érdekérvényesítő törekvéseket.

Valójában a 38 650 forintos illetményalap emelésére sor került, igaz, nem minden hivatal esetében. Az érdekképviseletek és a kormány tavalyi egyeztetéseinek, illetve a sztrájkok eredményeképpen lehetővé vált, hogy az önkormányzatok saját forrásaik terhére növeljék az összeget. Ennek nyomán 303 hivatalban lett magasabb az illetményalap.

Azonban 17 ezer dolgozónál erre nem kerülhetett sor, mert a – jellemzően kisebb – önkormányzatoknál erre nem volt fedezet. Az MKKSZ szerint a köztisztviselők 58 százalékának 10 éve nem emelkedett a bére. Csak azok kerültek bele ebbe a körbe, akinek a garantált bérminimum bruttó 180 500 forintra emelése húzta fel a keresetét. A szakszervezet szerint ma már a köztisztviselők tömegei részesülnek ebben a legkisebb bérben. A béremelési követeléseik összeségében mintegy 45 milliárd forintot igényelnének.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!