2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Dinamikusan fejlődik és a válság előtti szinthez közelít a magyar-orosz kereskedelem - mondta egy pénteki győri konferencián Alekszej Kazacskov, az Oroszországi Föderáció budapesti kereskedelmi követtanácsosának helyettese.

A tavalyi forgalom - 25 százalékos növekedéssel - 12,6 milliárd dollár volt, ami csak kevéssel marad el a 2008-as csúcsév 14 milliárdos adatától. Az Oroszországból érkező tőke felét kitevő Mol-pakett visszavásárlása után is másfélmilliárd dollár orosz befektetés maradt Magyarországon - mondta.

Alekszej Kazacskov szerint mintegy kétezer olyan cég működik Magyarországon, amelyet orosz állampolgárok alapítottak, legtöbbjük kis- és középvállalkozás. Arról viszont nem áll rendelkezésre adat, hogy hány magyar érdekeltségű társaság van jelen Oroszországban.

Hozzátette: magyar vállalkozások eddig mintegy kétmilliárd dollár értékben fektettek be eddig Oroszországban. Kiemelte: az OTP a közelmúltban két helyi pénzintézetbe is bevásárolta magát, a terjeszkedést korábban elkezdő Richter pedig a helyi gyógyszerpiac négy százalékát mondhatja magáénak.

Mind az orosz, mind a kínai befektetők legkedveltebb célpontja a térségben Magyarország - mondta Bernek Ágnes főiskolai tanár, a konferenciát a győri Széchenyi István Egyetemmel közösen rendező budapesti Zsigmond Király főiskola geopolitikai kutatóintézetének vezetője.

Az orosz tőke arányát nagyon nehéz megbecsülni, hiszen ezek a cégek előszeretettel intézik Cipruson keresztül befektetéseiket, de ha a két államból származó tőkét összesítjük, az is csak a hazai befektetések öt százalékát teszi ki - jegyezte meg.

Hozzátette: Kína ugyanezt a módszer alkalmazza Hongkongon keresztül, de a két államból érkező befektetések így is csak a teljes torta egy százalékát teszik ki.

Megjegyezte: "egyelőre messze nem kerültünk át az európaiból az eurázsiai erőtérbe", de jelzésértékű, hogy mindkét állam legnagyobb kereskedelmi bankja jelen van a magyar piacon.

Mint mondta:a Bank of China 1997-ben nyitott budapesti fiókot a 9-12 ezresre becsült kínai kolónia kiszolgálására, a Szberbank pedig a közelmúltban, a Volksbank-fiókhálózat megszerzésével lépett be a magyar piacra.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!