2p

Úgy tűnik, hogy a számos módosítás ellenére is elbukhat az amerikai adótörvény.

Donald Trump eddigi elnöki karrierje során semmiféle kézzelfogható eredményt nem tudott felmutatni. Egy éves regnálása alatt ugyanis a kampányígéretek a gyakorlati megvalósítás során mind elbuktak.
 

Egyedül az adóreform kapcsán tudott az adminisztráció eredményeket elérni, igaz ennek az volt az ára, hogy számos módosításon esett át az eredeti javaslat. Ennek eredményeként szerdai beszédében a jegybank, a Fed leköszönő elnöke Janet Yellen annak a véleményének adott hangot, hogy annak nem lesz komoly hatása az amerikai gazdasági növekedésre, ugyanakkor az állam eladósodottságát erősíti. Ez utóbbi egyébként több republikánus politikust is aggaszt, és közrejátszik abban, hogy a törvény elfogadása ennyire nehézkes.

Ezek miatt is sokan számítottak rá, hogy komoly küzdelem lesz még ebben az ügyben. Ez a várakozás be is jött, hiszen továbbra sincs vége a vitáknak az adóreform körül, most Marco Rubio szenátor jelentette be, hogy nem fogja megszavazni azt. Ez azért ad okoz aggodalomra, mert a republikánusok csak három szavazatot veszthetnek, ami John McCain betegségével és Bob Corker korábban bejelentett ellenérveivel már egyre csökkent. A dollár gyengesége az EKB kommunikációja mellett ezzel is volt indokolható. 
 
mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!