2p

Az esőre várni nem stratégia. Van Magyarországnak terve arra,
hogyan éljünk együtt a tartós vízhiánnyal?
Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.

A jegybanki statisztikák szerint júniusban a jelzáloghitelek közel 43 százalékánál haladta meg a kölcsön összege az ingatlan értékének 70 százalékát. A 20 százalék alatti önerővel felvett hitelek a teljes hitelállomány új szerződéseinek értékéből már 15,5 százalékot képviseltek, míg egy évvel korábban ez az arány mindössze 4,44 százalék volt. Az alacsony önerős hitelek térnyerése ugyanakkor az év eleje óta stabilizálódott, arányuk március és június között 15 százalék alatt maradt.

Különösen a fiatalok körében népszerű a magasabb hitelarányú finanszírozás. A 18 és 30 év közöttiek által felvett jelzáloghitelek közel 59 százalékánál haladta meg a hitel összege az ingatlan értékének 70 százalékát, míg 25,8 százalékuknál a 80 százalékot is. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint az Otthon Startot elsősorban jól képzett, kedvező jövedelmi helyzetű fiatalok veszik igénybe, akiknél a várható jövedelemnövekedés mérsékelheti a magasabb eladósodottságból eredő kockázatokat.

A 10 százalékos önerő lehetősége az Otthon Start helyébe lépő Wekerle Plusz programban is megmarad, mivel ezt a Magyar Nemzeti Bank hitelfedezeti szabályai továbbra is lehetővé teszik. A feltételek azonban több ponton szigorodnak: a használt lakások vásárlására felvehető kedvezményes hitel kamata a korábbi fix 3 százalékról 5 százalékra emelkedne.

A magasabb kamat különösen azokat érintheti érzékenyen, akik minimális önerővel vágnának bele a lakásvásárlásba. Nekik ugyanis nagyobb összegű kölcsönt kell felvenniük, ami magasabb havi törlesztőrészlettel jár. A BiztosDöntés.hu szerint emiatt a Wekerle Plusznál már a kedvezőbb jövedelmű fiatalok egy részének is szűkülhetnek a hitelfelvételi lehetőségei, hiába marad meg a 10 százalékos önerő kedvezménye.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

A rovat támogatója a 4iG