2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az elmúlt években folyamatosan mérséklődött az egészségügyi szakdolgozók elvándorlása, ám sok kórházban így is nagyobb gond már a nővér-, mint az orvoshiány.

Százával hagyják el az ápolók az országot, írja a Magyar Nemzet.

(MTI)

Tavaly 631 egészségügyi szakdolgozó igényelt a külföldi munkavállaláshoz szükséges hatósági bizonyítványt, 2015-ben ezt 707-en, 2014-ben pedig 980-an tették. Javul tehát a tendencia, de a kieső ápolók így is súlyos problémákat okoznak a hazai ellátásban, a lap szerint sok kórházban már nagyobb gond a nővér-, mint az orvoshiány.

Nem ad bizakodásra okot, hogy már nem csak a harmincöt év alattiak döntenek úgy, hogy külföldön folytatják, tavaly például a 35–49 évesek közül 311-en igényelték a szükséges dokumentumot.

Nincsenek könnyű helyzetben azok a nyugdíjaskorú ápolók sem, akik még dolgoznának. Egy kormányhatározat miatt a nyugdíjkorhatárt elért közalkalmazottaknak választaniuk kell a nyugdíj és a munka között. Vannak, akik mentességet kapnak a határozat alól, dolgozhatnak, és bár nekik átmenetileg nem folyósítják nekik a nyugdíjat, a jövedelemkiesést a központi költségvetésből kompenzálják. Vannak viszont olyanok, akiknek továbbfoglalkoztatási kérelmét elutasították, pedig az ágazatban óriási a szakemberhiány.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!