3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A központi költségvetés tavaly "kézben tartott" volt, nem jellemezte a korábbi választási évek elszabadult hiánya, ezt tükrözi a 889,5 milliárd forintos deficit - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Az elnök közölte: két kormányzati ciklushoz kapcsolódott a 2010. évi költségvetés ellenőrzése, amelynek nem volt célja a gazdasági folyamatok  célszerűségi, eredményességi értékelése.

Az eredeti 2010. évi költségvetési törvény a központi költségvetés hiányát 870,3 milliárd forintban állapította meg, a teljesítés 889,5 milliárd forint lett pénzforgalmi szemléletben, ami azt jelenti, hogy a deficit 19,1 milliárd forinttal több az előirányzatnál.

Ugyanakkor az önkormányzati rendszerben a kialakult 232 milliárd forint deficit jóval meghaladta a tervezett 190 milliárd forintos előirányzatot. Így az államháztartás összes hiánya pénzforgalmi szemléletben 1.121,5 milliárd forint lett, 61,1 milliárd forinttal nagyobb az eredetileg tervezettnél.

A tavalyi költségvetés végrehajtásáról szóló jelentés megállapítja, hogy a központi költségvetés 2010. évi hiánya 853,9 milliárd forint volt, ami 2,1 százalékkal haladta meg a törvényben elfogadott összeget. A deficit alakulását befolyásolta, hogy  a második félévben bevezetett és a bevételt növelő új adók mellett, a kiadási előirányzatoknál eltérések mutatkoztak.

A költségvetés 2010. évi folyamatát elemezve az ÁSZ jelentés rögzítette, hogy a hiány már márciusban elérte a költségvetési törvényben  meghatározott összeg 71 százalékát és azt követően is dinamikusan emelkedett.

A folyamat korrekciója az új kormány részéről azonnali beavatkozást tett szükségessé - hangsúlyozta Domokos László. Ennek nyomán a kormány javaslatára törvény született a bankadóról, a válságadókról, a magánnyugdíj-pénztári járulékok átirányításáról és emellett a kormány jó néhány területen zárolást rendelt el.

Az ÁSZ elnöke ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az év közben bevezetett több új adónem ellenére az adóbevételek majdnem  236 milliárd forinttal elmaradtak a törvényben tervezettől és az állami vagyonhoz kapcsolódó bevételeknél is 30 milliárd forintos elmaradás jelentkezett.

Domokos László megemlítette azt is, hogy a 2010. évi költségvetési törvényjavaslat véleményezésekor, azaz 2009 végén az ÁSZ jelezte három adóbevétel (társasági adó, áfa, hitelintézeti járadék) teljesíthetőségének kockázatát, amely összegszerűen 289 milliárd forintot tett ki. Az összeget mérsékelte néhány adóbevételnél és járadéknál (bányajáradék, cégautó adó) jelentkező 68 milliárd forintos többlet.

Becker Pál, az ÁSZ főigazgatója a kinlévő állami adóbevételek "ijesztő" nagyságáról beszélt: a hátralékok 15 százalékkal 1.900 milliárd forintra nőttek 2010-ben.

Nehéz költségvetési tervezésre lehet számítani a 2012. évi költségvetés összeállításakor - felelte újságírói kérdésre az ÁSZ elnöke.

Bár az ÁSZ szakértői a tavalyi költségvetési zárszámadás augusztus közepén befejezett munkálatai óta folyamatosan jelen vannak a jövő évi költségvetés összeállításánál, az ÁSZ még nem ismeri azt az előterjesztést, amit a kormány első olvasatban szerdán elfogadott - mondta Domokos László.

Az ÁSZ elnöke, aki egyben tagja a Költségvetési Tanácsnak (KT), közölte azt is, hogy szerdán már beszélt Járai Zsigmonddal, a KT elnökével arról, hogy rövidesen összeül a tanács (a harmadik tag Simor András, az MNB elnöke), amelynek feladata az új költségvetés véleményezése.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!