2p

A májusi támadásban 150 ország 300 ezer számítógépe esett el.

A Trump-kormány hivatalosan Észak-Koreát teszi felelőssé a WannaCry zsarolóvírus-támadásért, melynek során több ország egészségügyi, közigazgatási és pénzügyi szektorát érte támadás - tette világossá a The Wall Street Journal című napilap honlapján hétfő este közzétett írásában Tom Bossert, a Fehér Ház belbiztonsági tanácsadója.

a rettegett, májusi képernyőkép

"A támadás széles körű volt, milliárdokat emésztett fel, és Észak-Korea közvetlenül felelős érte" - húzta alá Bossert, aki világossá teszi, hogy a kormánynak bizonyítéka van erre, melyet más kormányok, köztük az Egyesült Királyság, valamint az érintett operációs rendszert gyártó Microsoft is megerősített. A fehér házi tanácsadó kiemelte: felelősségre fogják vonni Phenjant, és továbbra is a "maximális nyomásgyakorlás stratégiáját" követik Észak-Koreával szemben.

A május közepén végrehajtott támadásban 150 országban mintegy 200 ezer szervezet körülbelül 300 ezer számítógépe "esett el". A vírus titkosította a számítógépeken található adatokat, és csak 300 dollár ellenében volt hajlandó feloldani a számítógépek "blokádját". A támadást lehetővé tévő rést egyébként éppen az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) fedezte fel. Ám ahelyett, hogy értesítették volna a Microsoftot a rendszer sebezhetőségéről, úgy döntöttek, hogy saját eszközt fejlesztenek ki, mellyel szükség esetén maguk használhatják ki a rendszer hibáját. Mindezt azonban hackerek megszerezték, és így az eszköz "rossz kezekbe" került.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!