4p

Még az év közepe táján túljuthatunk a válság mélypontján, ekkor 11 százalék körül tetőzhet a munkanélküliség - mondta a Napi Gazdaságnak Bajnai Gordon. A kormányfő szerint csak a válság után kezdődhet az Új Tulajdonosi Program.

A szakértői kormány rövid távú válságkezelési intézkedéseivel párhuzamosan elindított strukturális reformok - a nyugdíj-, a szociális és az adórendszer, valamint a pénzügyi rendszer átalakítása - hosszabb távon is hozzásegíthetik Magyarországot a sikerhez - mondta a Napinak Bajnai Gordon kormányfő. Ehhez azonban a következő kormánynak is ragaszkodnia kell a tavalyi, illetve az idei költségvetésben meghatározott fiskális szigorhoz, egyúttal folytatnia kell a reformokat is - figyelmeztetett a miniszterelnök. A választások után elsősorban az állam és a (párt)politika érdemi átalakítását kell napirendre tűzni, valamint az önkormányzati rendszer reformját is meg kell kezdeni, hiszen ezekre az ellenzék parlamenti munkától történő távolmaradása miatt eddig nem kerülhetett sor. A kampány- és pártfinanszírozás, valamint a választási rendszer átalakítására azért is szükség lenne, mert ez a következő kormány, sőt a politika általában vett hitelességét is javítaná, mind itthon, mind a nemzetközi porondon - vélekedett Bajnai.

A kormányfő leszögezte: az általa a választások előtti négy-hat hétre javasolt döntéshozatali moratórium a személyi kinevezésekre és a közfeladatokhoz nem kapcsolódó pénzügyi kötelezettségvállalásokra vonatkozik. A moratórium a reformokat nem lassítja, a korábban tervezett érdemi lépésekre sor kerül. A közbiztonság megújítása napirenden van, a korrupcióellenes törvények államfő által javasolt módosítások figyelembevételével újragondolt változatát szavazásra bocsátják, valamint a közműkódex és a felsőoktatás átalakítását célzó intézkedéscsomag is elkészül áprilisig, a válságmenedzselés tehát folytatódik. A Sólyom László államfő által az Alkotmánybírósághoz (Ab) irányított magán-nyugdíjpénztári törvény bár nem tűr halasztást, az államfő aggodalma érthető, hiszen a kormány által javasolt változtatások hosszú távra szólnak. Amikor ilyen horderejű döntésekről van szó, a köztársasági elnök fellépése nem meglepő - jegyezte meg a Bajnai, hozzátéve: mindössze három, az országgyűlés által megszavazott javaslat került az Ab elé, a többi politikai vétó volt, az utóbbiak újragondolása után pedig csak újabb szavazásokat igényelnek, ezek pedig jelentős késedelmet nem okoznak.

Bajnai Gordon szerint a jelenlegi makrogazdasági kilátások alapján az elfogadott 2010-es költségvetés tartható, az abban meghatározott 3,9 százalékos hiánycél továbbra is reálisnak tekinthető. Amennyiben a következő kabinet nem tér el a jelenlegi fiskális politikától, 2011-ben már 3,5-4 százalékos GDP-növekedés várható. A kormányfő szerint még az év közepe táján túljuthatunk a válság mélypontján - ekkorra tetőzhet a munkanélküliség, amelyet Bajnai 11 százalék körül vár.

A Napi kérdésére, miszerint a központi kiadások fedezése érdekében szükség lesz-e az állami vagyontárgyak értékesítésére, a miniszterelnök úgy válaszolt, hogy a privatizációs törekvések megvalósítására - csakúgy, mint az Új Tulajdonosi Program megkezdésére - csak a válság után kerülhet sor. Az állami cégeket tőzsdére vinni, valamint egyéb vagyontárgyakat magánosítani csak úgy érdemes, ha azokért reális árat lehet szabni, jelenleg ez azonban nem lehetséges - vélekedett Bajnai. A múlt évben éppen ezért nem került sor privatizációra, éppen ellenkezőleg, a kormány megerősítette az állami tulajdont, hiszen fellépett a Mol Nyrt. ellenséges felvásárlása ellen, megújította a Richter Nyrt.-ben lévő tulajdonát. A miniszterelnök egyúttal közölte: a következő napokban a kormány megállapodhat az E.On Ruhrgas International AG-vel az E.On Földgáz Trade Zrt. által üzemeltetett magyar gázkereskedelmi rendszer állami elővásárlási jogát illetően, komoly lépést téve ezzel az energiaellátás biztonságának szavatolása érdekében. 

A kormányfő szerint a Malév Zrt. esetében meg kell vizsgálni, hogy van-e olyan ésszerű forgatókönyv, amellyel a Magyarország turizmusa, gazdasága és infrastruktúrája szempontjából kulcsfontosságúnak számító légitársaságot fenn lehet tartani. Az állami szerepvállalás nem valósulhat meg mindenáron, s még ha meg is történik az állami tulajdonba vétel, az akkor is csak átmeneti lehet. Bajnai úgy fogalmazott: hosszú távon csak magánkézben tartja elképzelhetőnek a légitársaság fennmaradását.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!