2p

A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy a Capital Partners a.s. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor szolgáltatásainak népszerűsítése érdekében eljáró ügynökei és más személyek közül többen,több alkalommal is ugyanazt az ügyfelet hívták fel telefonon.

A GVH-hoz eljutott panaszokból kiderült, a potenciális ügyfeleknek tekintett panaszosokat több alkalommal - akár késői időpontban is – keresték telefonon a befektetési szolgáltatások kínálatával, időnként azt követően is, hogy az ügyfél kérte, hogy ne zaklassák. A Versenytanács a Capital Partners a.s. felelősségét állapította meg, egyrészt, mert a társaság szolgáltatásairól tájékoztatást nyújtó ügynökök, képzésben résztvevők és más személyek magatartása a cseh székhelyű vállalkozás érdekét szolgálta, másrészt, mert a Capital Partners a.s. nem gondoskodott olyan megoldásról, hogy ugyanazt a potenciális ügyfelet ne hívhassák fel többször is.

A Versenyhivatal 20.000.000 Ft bírságot szabott ki a vállalkozásra. A bírság mértékének meghatározásánál a GVH – többek között - súlyosító körülményként értékelte, hogy a tevékenység során igen sok megkeresésre került sor, illetve számos ügyféllel kötöttek szerződést nagy számú és nagy értékű tranzakciót bonyolítva.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!