1p

Több mint 30 milliárd forintot spórolt a magyar állam az elmúlt hónapokban az elszámoltatás keretében végzett vizsgálatok eredményeként - közölte Budai Gyula csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Az elszámoltatási kormánybiztos kifejtette: a korábban vizsgált Omninvest vakcinagyártó cég 2,5 milliárd forintot fizetett vissza a büdzsébe, mivel nem megfelelően használta fel az állami támogatást.

Az IKR Zrt. kereskedelmi bankoktól kapott, 80 százalékos állami garanciavállalású hitelével kapcsolatos vizsgálatnak köszönhetően - folytatta - megmaradt a költségvetésben az az 5 milliárd forint, amelyet a kezességi szerződésben foglalt feltételek megvalósulása miatt lehívhattak volna.

A legnagyobb sikernek a péti Nitrogénműveket érintő vizsgálat eredményét nevezte Budai Gyula, ugyanis - mint közölte - a társaság teljes egészében előtörlesztette a Magyar Fejlesztési Bank felé fennálló, jogszabály alapján, illetve egyedileg nyújtott, állami készfizető kezességgel biztosított hiteleit, összesen mintegy 23 milliárd forintot.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!