2p

A népszavazás kiírásához először 138 ezer érvényes, budapesti aláírást kell összegyűjteni.

A Fővárosi Választási Bizottság döntésével lehetőség nyílik arra, hogy a budapestiek népszavazáson dönthessenek a 3-as metró akadálymentesítéséről - közölte az MSZP fővárosi képviselője csütörtökön Budapesten. A népszavazási kezdeményezést benyújtó Horváth Csaba  sajtótájékoztatóján azt mondta, a bizottság egyhangúlag hozta meg döntését. A népszavazás kiírásához 138 ezer érvényes aláírás kell - tette hozzá.

illusztráció (MTI Fotó: Máthé Zoltán)

Az MSZP-s politikus az aláírások összegyűjtéséhez a demokratikus ellenzéki pártok együttműködését kérte. Elmondta, hogy a Párbeszéd már jelezte együttműködését és tudomása szerint az Együtt is csatlakozni fog a kezdeményezéshez.

Horváth Csaba november közepén kezdeményezett népszavazást. Kérdése így hangzik:

"Akarja-e Ön, hogy a 2017-2020 között történő budapesti M3-as metróvonal felújításával egyidejűleg valósuljon meg ezen metróvonal valamennyi megállójának teljes értékű akadálymentesítése, az 1997. évi LXXVIII. törvény 2. §-ának 1. pontjában meghatározottak szerint?".

A Fővárosi Választási Bizottság honlapja szerint a testület csütörtök reggeli ülésének napirendjén népszavazási kezdeményezések elbírálása szerepelt, a határozatokat azonban még nem tették közzé.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!