A közel 40 éve legalacsonyabb értékére süllyedő infláció ugyanis jelentősen visszafogja a gazdasági teljesítménynek nominális növekedését. Ez pedig növeli az adósság/GDP értéket, mivel ez a leginkább elterjedt adósságmutató nominális adatokkal számol. Hogy megértsük, pontosan miről is van szó, nézzünk egy példát, ahol a paramétereket a hazai viszonyokra próbáljuk meg szabni.
Legyen egy képzeletbeli gazdaság nagysága a nulladik évben 100, az adósságáé pedig 80 egység. Ez a gazdaság évente átlagosan 1 százalékos elsődleges – kamatfizetés előtti - költségvetési többletet ér el (körülbelül mint hazánk), és hozzávetőlegesen 5 százalék kamatot fizet fennálló adóssága után. Ezek a tényezők 4 százalékos infláció mellett azt jelentik, hogy az adósság nominális értéke a kezdő évben mért 80 egységről 10 év alatt 113,1; 20 év alatt pedig 153,1 egységre nő. (Az alacsonyabb inflációs pályák mentén valamivel magasabb az adósság, mert az egy százalékos GDP-arányos költségvetési többlet, magasabb nominális GDP esetén jobban csökkenti az adósságot. Ezért lesz 10 év múlva a nominális adósság 2 százalékos infláció mellett 114,8, míg változatlan áraknál 116,4 egység.)
Tehát ezeket a nominális adósságszinteket kell a nominális GDP-hez viszonyítani. Ennek az értéket pedig két tényező befolyásolja, a reálnövekedés (legyen 1,5 százalék átlagban a 20 év alatt) és az árak alakulása. (A nominális GDP alakulását a deflátorral számolják, ami nem pontosan ugyanaz, mint a fogyasztói árak alakulása, de a modellünk szempontjából ugyanúgy viselkedik.) A nulladik évben 100 egységről induló nominális GDP 1,5 százalékos reálnövekedés mellett 4 százalékos infláció esetén a tizedik év végére 180,4; 2 százalékos infláció mellett 148,6; míg az árak stagnálása mellett mindössze 121,9 egységre nő. Ez pedig a következő adósság/GDP mutatókat eredményezi: 63, 77 illetve 95 százalék.
Vagyis még egyszázalékos elsődleges költségvetési többlet – és a fenti tényezők – mellett is nőni fog az adósság, ha az árak nem változnak. 20 év alatt még drámaiabb a különbség, 4 százalékos átlagos áremelkedés mellett 47, míg változatlan árak mellett 116 százalékos lesz az adósság/GDP arány. Még egyszer hangsúlyozzuk, hogy ez utóbbi esetben is takarékos a költségvetés, hiszen kamatfizetések nélkül egy százalékos többletet termel (több a bevétele, mind a kiadása), azonban olyan mértékű reálkamatot kell kifizetni a fennálló adósságra, amely fenntarthatatlan pályára teszi az adósság alakulását.
Ez utóbbi a leegyszerűsített modellünk gyenge pontja is, hiszen - változatlan kockázati felárakat feltételezve - a csökkenő infláció alacsonyabb kamatokat is eredményez. Ha az infláció felett mindössze egy százalékpont a reálkamat, akkor mind a három adósságpálya ugyanolyan lefutású.
DE. A teljes adósságra kifizetett átlagos kamatszint nem tud olyan gyorsan csökkenni, mint ahogy az infláció, mivel a többéves és nem inflációkövető állampapírok után évente ugyanannyi kamatot kell kifizetni, mint a kibocsátás évében. Tehát tavaly, 2012 januárban egy 10 százalék kamattal kibocsátott 10 éves államkötvény tulajdonosának idén is (és 2022-ben is) 10 százalék kamatot fog kifizetni a költségvetés, független az infláció szintjétől, a 40 éves mélyponttól. Vagyis az az átlagkamat, amit a büdzsé az adósságállomány után kifizet, elég lassan tud átárazódni. Számításaink szerint (lásd: Bukta a kormány, de Oszkó idején még rosszabb volt) Magyarország 2010 óta például folyamatosan 5 és 6 százalék közötti átlagkamatot fizetett, tehát a nomális kamat csak minimálisan tudott változni.
A leírtak miatt élnek előszeretettel a politikusok világszerte az „elinflálás” eszközével, hiszen láttuk, hogy egy hozzávetőlegesen elfogadható, komfortzónai értéknek felfogható 4 százalékos inflációs ráta mennyivel hatékonyabban „zabálja” fel az adósságot a két százalékosnál.
mfor.hu
