Az indítványozók szerint a devizahiteles törvény egy bizonyos pontja, amely értelmező rendelkezésként az úgynevezett „eredeti induló kamat” fogalmát határozza meg, utólagos jogalkotói szerződésmódosítást valósít meg.
A panaszosok azt is sérelmezték, hogy a törvény alapján a deviza, illetve deviza alapú kölcsönszerződések forintosítását piaci árfolyamon hajtották végre, míg 2011-ben a végtörlesztésre a jogalkotó a piacinál jóval kedvezőbb árfolyamon adott lehetőséget.
Az Alkotmánybíróság nem találta megalapozottaknak az alkotmányjogi panaszokat. A határozat indokolása szerint a szerződésekbe való állami beavatkozás alkotmányosan nem kizárt, a jogszabály a hatályba lépése előtt megkötött szerződések tartalmát kivételesen - a clausula rebus sic stantibus elve alapján - megváltoztathatja. Ez azt jelenti, hogy a körülmények változása miatt erre a jogalkotó is jogosult, azokkal a feltételekkel, amelyek fennállása esetén a bíróság is módosíthatja a korábban kötött szerződést.
Az alkotmánybírák szerint pusztán az "eredeti induló kamat" fogalmából nem következik bármely fennálló, a törvény hatálya alá tartozó szerződés által korábban megállapított induló kamat konkrét mértékének utólagos meghatározása, vagy módosítása.
A testület arra is felhívta a figyelmet, hogy a végtörlesztés és a forintosítás eltérései miatt nem lehet homogén, azaz egységes csoportként kezelni a két különböző szabályozás által érintetteket. Ezért az alaptörvényből nem vezethető le az, hogy a forintosítás során ugyanazt az árfolyam-kedvezményt kellene biztosítani, mint a végtörlesztés esetében.
A végtörlesztőknek a parlament önkéntes alapon a szerződés megszüntetésére adott lehetőséget, a piacinál jobb árfolyamon való törlesztésre. A forintosítás viszont nem szünteti meg a hitelszerződéseket, mindössze forint-alapra helyezi azokat. Ezért nem azonos a két devizahiteles csoport helyzete és ezért nem követelhet a forintosítással érintett hitelfelvevő a végtörlesztőével azonos árfolyamot.
MTI
