3p

Hétfőn jelenik meg a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) elektromos töltőállomások létesítésére kiírt pályázata; az 1,25 milliárd forintos keretösszegű vissza nem térítendő támogatásra a 15 ezernél nagyobb lélekszámú települések önkormányzatai pályázhatnak - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

Hozzátette: a tárca számításai szerint a támogatásból mintegy ezer új e-töltőpont létesülhet országszerte. A pályázatokat szeptember 15-től lehet benyújtani, és azokat a keret kimerüléséig, de legfeljebb 2016. december 31-ig fogadják be. A pályázat meghirdetése a Jedlik Ányos terv megvalósításának fontos eleme, ezen belül az országos töltőhálózat bővítése kiemelt feladat.

A fejlesztések támogatásával szeretnék elérni, hogy Magyarország minden nagyobb településén elérhető legyen az elektromos járművek töltése közterületen - mondta. A miniszter az elért eredmények között említette, hogy jelenleg több mint ezer zöld rendszámú autó közlekedik az utakon, 2020-ig szeretnék elérni az 50 ezret. Ezt reális célnak nevezte, mivel a járművek árának és az üzemeltetési költségek csökkenésével a folyamat a következő években gyorsulhat. Az NGM ennek érdekében további támogatásokat dolgoz ki, ezek között említette egyebek közt az otthoni töltők beszerzését is.

Tavaly adták át az első zöld rendszámot

A zöld rendszámú autók több nagyvárosban, köztük Budapesten, Debrecenben vagy Zalaegerszegen önkormányzati döntés alapján számos kedvezményt kapnak, példaként a díjmentes parkolást emelte ki a miniszter. A kormány januártól egyszerűsítette a töltőberendezések létesítési és üzemeltetési feltételeit, és számos adókedvezménnyel - regisztrációs adómentesség, vagy cégautó-adó eltörlése - ösztönzi a járművek elterjedését - sorolta. Csaknem 100 töltőpont létesült egy éven belül egy tavaly meghirdetett pályázatból - tette hozzá.

Kitért arra is, hogy a közösségi közlekedésben Budapest Európa szerte elismert projektet valósít meg, 3,9 milliárd forintos támogatásból. Három hónapja 20 magyar fejlesztésű és gyártású tisztán elektromos busz közlekedik a fővárosban, ami a legnagyobb flotta Európában. Elmondta, Magyarország az e-gépjárműgyártásnak aktív résztvevője szeretne lenni, kutatás-fejlesztés-innovációban is.

Ismertette: a pályázatban feltétel, hogy a töltőállomásoknak bárki által, bármikor hozzáférhetőnek kell lennie, és az önkormányzatoknak legalább 5 évig vállalniuk kell az üzemeltetést. A meghirdetett támogatásra, ami akár 100 százalékos is lehet, megyei jogú városok, budapesti kerületek, és a fővárosi önkormányzat is pályázhat. Az önkormányzati önrész hiánya nem kizáró ok - mondta.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!