2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Gazdasági Versenyhivatal eljárást indított a MasterCard Europe Sprl vállalkozással szemben gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmának feltételezett megsértése miatt.

A Gazdasági Versenyhivatal észlelte, hogy a MasterCard Europe Sprl (MasterCard) erőfölényes helyzetben lehet a magyarországi kártya piacon, hiszen azon túl, hogy a piaci részesedése meghaladja a 75 százalékot, egyetlen komolyabb versenytársa van, a Visa, amely azonban az Európai Bizottság által korábban lefolytatott versenyfelügyeleti eljárás eredményeként árazási korláttal szembesül a betéti kártyák tekintetében. A MasterCard-ot ugyanakkor nem köti ilyen árazási korlát, és felmerült annak a gyanúja, hogy a MasterCard által alkalmazott árak (bankközi jutalékok) a versenytárs kiszorítására lehetnek alkalmasak.

A MasterCard a fenti magatartásával valószínűsíthetően megsértette a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 21. §-ában és az Európai Unió működéséről szóló szerződés 102. cikkében foglalt tilalmakat - írja közleményében a GVH.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a nevezett vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására, és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. A versenytörvény alapján az eljárás befejezésének határideje 6 hónap, amely azonban - az ügy bonyolultságától függően - két alkalommal, egyenként legfeljebb 6 hónappal meghosszabbítható.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!