2p

De az EU szerint sajna sérti az uniós alapelvet.

Jelentős eredményeket hozott az agrár-élelmiszeriparban az áfacsalások visszaszorításában az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) - írja szerdai számában a Magyar Idők, amelynek az adóhivatal elnöke elmondta: a kormány a napokban választ küldött az Európai Bizottságnak az ekáer miatt megindított kötelezettségszegési eljárásban.

Az Európai Bizottság szerint a szisztéma sérti az uniós alapelvet, amely az áruk unión belüli szabad, akadálymentes áramlását garantálja - idézte fel a Magyar Idők. Tállai András, az adóhivatal elnöke azonban hangsúlyozta a lapnak, hogy az ekáer nagyon fontos szerepet tölt be a feketegazdaság letörésében, a módszert ráadásul - éppen a hatékonysága miatt - több uniós ország átvette már.

A lapnak agrár-élelmiszeripari szakemberek elmondták, a zöldség-gyümölcs ágazatban közel 40 százalékos volt a feketegazdaság aránya, ez mostanra a felére csökkent. Az áruforgalom ellenőrzése megszüntette a külföldi fiktív árumozgatásokat.

Korábban a boltok polcain található UHT-tejek 85 százaléka külföldről származott, a gyanúsan olcsó áruk pedig vélhetően feketeimport útján jutottak a kiskereskedelembe. Mára, többek között az ekáernek köszönhetően, megfordult ez az arány: tavaly a tartós tejek 83 százaléka már magyar feldolgozóktól származott.

Bár a húsiparban az elmúlt években két lépcsőben csökkent a forgalmi adó mértéke, még így is nagy szerepe volt az ekáernek a piac tisztításában. Az ágazatban korábban olyan magas volt a feketézés aránya, hogy a legálisan tevékenykedő üzemek működését fenyegette.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!