4p

Az Európai Unió tagállamai hivatalosan - a korábbi terveknek megfelelően hétfőn este úgynevezett írásos eljárással - elfogadták az Oroszországgal szembeni újabb büntetőintézkedéseket, és hatálybalépésük a következő napokban várható - közölte Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke.

A belga politikus által jegyzett kommüniké szerint így lesz idő értékelni a kelet-ukrajnai tűzszünet és béketerv megvalósítását. Van Rompuy azt is világossá teszi, hogy az EU készen áll a szankciók részleges vagy teljes felülvizsgálatára, ha azt a helyszínen zajló fejlemények indokolják.

Az intézkedésekről pénteken, az állam- illetve kormányfőktől kapott világos mandátum birtokában állapodtak meg a tagállamok uniós nagykövetei, úgynevezett állandó képviselői, azzal a megkötéssel, hogy hivatalosan hétfőn fogadják majd el őket, és kedden közzé is teszik a szankciókat az EU hivatalos közlönyében, egyúttal hatályba is léptetve azokat. Az eljárás, amelyben minden tagállamnak kivétel nélkül írásban kellett volna jeleznie, hogy egyetért, hivatalosan délután három órakor zárult volna, ám ezt hatig meghosszabbították, majd a nagykövetek újra összeültek, és estig vitáztak a nyitott kérdésekről.

Közben Alexander Stubb finn miniszterelnök Helsinkiben bejelentette: a szankciók lényegével egyetért, de az időzítéssel Finnországnak problémája van. Előzőleg Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő közölte: Oroszország az újabb nyugati szankciókra válaszul kitilthatja légteréből az amerikai és európai repülőgépeket. Ennek egyik legfőbb kárvallottja a német Lufthansa, a francia Air France és a holland KLM mellett a finn Finnair lehet, amely rengeteg járatot üzemeltet Ázsia és Európa között az orosz légtéren keresztül.

Az, hogy pontosan milyen büntetőintézkedésekkel sújtja az Európai Unió Oroszországot, majd csak akkor válik ismertté, mikor az erről szóló jogszabályokat kihirdetik az EU hivatalos lapjában. Egy, a neve elhallgatását kérő diplomata ugyanakkor elárulta, hogy a büntetőintézkedések két csomagból állnak: egyrészt ismét további neveket adnak azok listájához, akiket beutazási tilalommal és az unióban található vagyonuk befagyasztásával sújtanak, és egyúttal bővítik azok körét, akiket ilyen intézkedésekkel lehet sújtani. Az állam-, illetve kormányfőktől kapott felhatalmazás értelmében szankcióval sújtható a jövőben minden természetes és jogi személy, akinek köze van a donbaszi szeparatistákhoz.

Emellett az Európai Bizottság hétfőn ismertette a tagállamokkal azokat az elképzeléseit, hogy milyen további gazdasági szankciókat lehetne alkalmazni Oroszországgal szemben. Itt az egyeztetéseket ismerők szerint az volt a kérdés, hogy bővítsék-e a jelenlegi, négy pillérre támaszkodó szankciós rendszert, ám végül az az álláspont kerekedett felül, hogy a meglévő szankciókat módosítsák, mélyítsék. Ennek megfelelően az újabb rendelkezések is orosz vállalatok tőkepiaci hozzáférését, a hadiipart, az úgynevezett kettős felhasználású, polgári és katonai-rendészeti célra is alkalmazható eszközöket és az olajipar úgynevezett érzékeny technológiáit érintik.

Az uniós tőkepiachoz való hozzáférést eddig öt, többségi orosz állami tulajdonban lévő bank számára korlátozta az Európai Unió. Ezt most hadiipari és energiacégekkel is megtehetik. Bennfentesek szerint az intézkedések célja, hogy ezek a vállalatok ne tudjanak az uniós piacról finanszírozáshoz jutni, ezért végső soron terhet jelentsenek az orosz központi költségvetés számára.

A kettős felhasználású termékek esetében, amellett, hogy katonai célra nem lehet őket értékesíteni, az új szankciók ezen túlmenően konkrétan nevesítik, hogy mely vállalatok számára nem lehet ilyen termékeket exportálni.

Az energiaipar területén pedig a mélytengeri és sarkköri fúrást lehetővé tévő technológiák mellett a kőolaj-finomítást érintő rendelkezések várhatóak. Újságírói kérdésre az uniós forrás világossá tette: azt, hogy Magyarország orosz állami hitelből orosz technológiával tervezi bővíteni atomerőmű-kapacitását, a szankciók sem mint nukleáris projektet, sem mint pénzügyi műveletet nem érintik.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!