1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az első két becsléssel megegyező mértékű gazdasági növekedésről számolt be szerdán az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat), e szerint az euróövezetben 0,9 százalékkal, az Európai Unió egészében 1,4 százalékkal nőtt a hazai össztermék (GDP) az idei első negyedévben 2013 első három hónapjához képest.

A szezonálisan kiigazított adatok szerint az eurózónában negyedéves alapon 0,2 százalékkal, a 28 EU-tagállamban 0,3 százalékkal nőtt a GDP.

Negyedéves összevetésben csak Magyarországon és Lengyelországban haladta meg az egy százalékot a GDP-növekedés üteme (1,1 százalék).(mfor.hu szerk: Előkelő helyünk nem meglepetés, hiszen a korábbi közlések alapján is elől álltunk az első 3 hónapban. Letaszíthatatlan Európa trónjáról Magyarország)

Éves alapon a legjobban teljesítők Luxemburg (3,8 százalék), Lengyelország (3,5 százalék), Málta (3,3 százalék), Magyarország (3,2 százalék) és Nagy-Britannia (3,1 százalék) voltak.

Az EU-ban az első negyedévben a háztartások fogyasztási kiadásai 0,2 százalékkal nőttek, a bruttó tőkefelhalmozás 0,6 százalékkal, az export 0,4 százalékkal, az import 1,1 százalékkal emelkedett.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!