2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Közepes, vagy annál jobb termést ígér nyárra a búza a jelenlegi fejlettségi állapota alapján – mondta a vidékfejlesztési miniszter vasárnap az országos búzaszentelési ünnepen, Tiszafüreden.

Fazekas Sándor hangsúlyozta: gyönyörű a határ, a búzatáblák is szépen mutatnak. Emlékeztetett: egy népi megfigyelés szerint, ha búzaszentelőre eléri a növény azt a magasságot, hogy a fürj képes elbújni benne, akkor jó termés várható. Márpedig most a búzatáblák többségéből a fácán sem látszik ki – tette hozzá.

A miniszter szerint bár az országszerte mintegy 1,2 millió hektáron elvetett kenyérgabona még sokat "alszik kint", a növény jelenlegi fejlettségi állapota alapján közepes, vagy még annál is jobb termést arathatnak idén nyáron a gazdák.

Jelezte: a belvíz összesen mintegy 300.000 hektárt érintett, amelynek fele szántóterület. Az itt kipusztult növénykultúrák miatti veszteségek ellentételezéseként számíthatnak az agrár-kárenyhítési alap által nyújtott segítségre a termelők - tette hozzá.

Szólt arról is, hogy aszály ugyan még nincs a földeken, ám az elmúlt két hét csapadékhiányos időjárása miatt a májusi eső valóban aranyat érhet a vetéseknek.

A tárcavezető az országos búzaszentelési ünnep keretében Tiszafüred határában tartott ökumenikus búzaszentelő szertartást követően arról beszélt: ez az az alkalom, amikor ember és természet egymásra talál. Felidézte: ezt a földet több mint ezer éve művelik magyarok és azóta adunk hálát mindennapi kenyerünkért is. Fazekas Sándor aláhúzta: fontos, hogy napjainkban is képesek legyünk megélni ünnepeinket, visszatekinteni a múltba és összekapaszkodni a nemzet megmaradásáért, illetve munkánk sikeréért.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!