5p

A Goldman Sachs londoni befektetési részlege által kiadott heti felzárkózó piaci helyzetelemzések pénteki összeállítása szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) valószínűleg nem fog kemény feltételeket szabni a Magyarországnak esetleg nyújtandó finanszírozáshoz.

A Goldman Sachs szerint a jelenlegi piaci viszonyok között még hiteles IMF-programok esetén sem fog gyorsan helyreállni a külső magántőke-beáramlás a pénzügyi válságtól érintett felzárkózó térségben.

Ezért néhány országban IMF-finanszírozás esetén is fájdalmas növekedési és árfolyam-kiigazítás válhat szükségessé az importigény csökkentése végett, áll az elemzésben.

A GS londoni elemzői szerint várható az is, hogy az IMF szerkezeti feltételeket szab egyik-másik segítséghez. Izland esetében például valószínű, hogy a pénzügyi szervezet szoros figyelemmel fogja követni a bankrendszer átalakítását.

A Goldman Sachs előrejelzése szerint ugyanakkor Magyarország "elővigyázatossági megállapodást" fog kötni az IMF-fel a befektetői bizalom erősítése végett, és a Nemzetközi Valutaalap "viszonylag kevés" feltételhez köti majd az esetleges támogatást. Az IMF-programhoz jó eséllyel az euróövezeti jegybank (EKB) segítsége, és/vagy egyéni EU-tagállamoktól vagy uniós intézményektől felvehető kétoldalú kölcsönök is járulnak majd.

Ennek alapján valószínűtlen, hogy az IMF Magyarország esetében ragaszkodni fog további nagyarányú költségvetési megszorításokhoz - a szükséges menetrendet megszabja az érvényes EU-s konvergencia-program -, inkább olyan szerkezeti jellegű intézkedésekre összpontosít, mint például a költségvetési kiadási plafon törvénybe iktatása, áll a Goldman Sachs londoni elemzőinek pénteki előrejelzésében.

A The Times című brit napilap pénteki kiadásának véleményrovatában megjelent térségi elemzésben az megfogalmazás szerepel, hogy Magyarország "a világ első számú jelöltje" egy olyan típusú leértékelésre és pénzügyi leolvadásra, mint amilyent 1997-ben Thaiföld, 1998-ban Dél-Korea és Indonézia, 2002-ben pedig Argentína is átélt.

A Goldman Sachs londoni elemzői ugyanakkor pénteki előrejelzésükben azt írták: jóllehet korántsem biztos, hogy az IMF-segítség a térségben mindenhol elég lesz a magántőke-beáramlás újraindulásához, Magyarország esetében azonban az a valószínűbb, hogy a bizalom visszatér.

A JP Morgan pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlege előző napi elemzésében azt írta: Magyarország szükség esetén akár 12 milliárd dollár kölcsönt is kaphat az IMF-től, és mindez - a 23 milliárd dollárnak megfelelő devizatartalékkal együtt - több mint elégséges a rövid távon esedékessé váló külső kötelezettségek fedezéséhez; erre egyébként a devizatartaléknak kevesebb mint a fele is elég lenne.

A Goldman Sachs pénteki elemzése szerint Ukrajna az az ország, ahol sokkal kétségesebb, hogy az IMF-segítség elégséges lesz-e a jelentős valutaárfolyam-korrekciónak és a belső kereslet meredek csökkenésének az elkerülésére.

A GS londoni elemzői szerint nem valószínű, hogy az ukrán magánszektor teljes mértékben törleszteni tudja kötelezettségeit.

Pénteken a Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő egy-egy fokozattal "B"-re, illetve "B plusz"-ra rontotta Ukrajna szuverén deviza- és beladósságának kockázati osztályzatait, amelyeken fennhagyta a további leminősítés lehetőségére figyelmeztető negatív kilátást.

Az S&P indoklása szerint várhatóan hamarosan megszületik a megállapodás Ukrajnával egy jelentős IMF-támogatásról, ám lehetséges, hogy a tényleges folyósításhoz - és így a valutaárfolyamra és a pénzügyi rendszerre nehezedő nyomás ellensúlyozásához - szükséges belpolitikai konszenzus nem jön létre kellő időn belül.

Pénteki elemzésében a Barclays Capital londoni befektetési csoport is azt írta: kérdés, hogy az IMF-nek elég lesz-e az ukrán kormány kötelezettségvállalása a megállapodásban szereplő gazdaságpolitikai lépések végrehajtására, tekintve az előre hozott választásokkal kapcsolatos bizonytalanságokat.

A ház szerint a térségen belül Ukrajna van "a legrosszabb állapotban".  Ukrajna szuverén osztályzatai mélyen a nagy kockázatú, spekulatív sávban vannak, négy, illetve három fokozatra a még épphogy befektetőinek tekintett "BBB mínusz" alapszinttől.

Magyarország besorolása a Standard & Poor's és a Fitch Ratings listáján egyaránt "BBB plusz", egy fokozatra a már elsőrendű "A" sáv alapszintjétől; a Moody's Investors Service továbbra is elsőrendű adósi "A2"-es szinten tartja nyilván a magyar szuverén adósságot. A múlt héten az S&P negatív figyelőlistára vette a magyar adósosztályzatot, a Fitch pedig stabilról negatívra rontotta a kilátást. David Heslam, a Fitch Ratings szuverén adósbesorolásokért felelős londoni igazgatója a lépés után az MTI-nek azonban hangsúlyozta: a Fitch nem a szuverén adósságszolgálat teljesítését látja veszélyben; ezt mutatja, hogy a kilátásrontással egy időben megerősítette a befektetői magyar szuverén adósbesorolást. Heslam kijelentette: ha bármiféle aggodalomra lenne ok a küladósság-törlesztéssel kapcsolatban, Magyarországra nem befektetői ajánlású osztályzatot tartana érvényben a Fitch Ratings.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!