3p

Gyurcsány Ferenc kormányfő hétpontos javaslattal érkezett az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki ülésére. Mint mondta, erre azért van szükség, hogy biztosítsák az ország működésének finanszírozását, csökkentsék a válság negatív hatásait. Demján Sándor, a VOSZ elnöke beszédében kiemelte: arra kell helyezni a hangsúlyt, hogy a termelést ösztönözzék, mert csak így maradhatnak meg a munkahelyek.

Gyurcsány Ferenc hétpontos javaslatot terjesztett az OÉT elé, ebből négyet el is fogadtak a pénteki ülésen. Eszerint válságkezelő és növekedésösztönző intézkedéseket kell hozni, nem tesznek olyan lépéseket, amelyek súlyosbítják a válságot, nem kezelnek válságot hitelből, illetve minden adócsökkentési lépést kiadáscsökkentéssel kell ellensúlyozni.

További javaslatairól - csökkenteni kell az állami kiadásokat a lehető legnagyobb mértékben úgy, hogy az ne veszélyeztesse a társadalmi és szociális biztonságot, mérsékelni kell a munkabérek terhét, illetve át kell alakítani a szociális és jóléti rendszert - a későbbiekben tárgyalnak az érdekegyeztető fórumon.

"Elkésett a kormány"

A munkavállalói oldal képviselői az első négy pont elfogadásával egyidejűleg aggályukat fejezték ki amiatt, hogy azok csak általánosságokban fogalmazzák meg a teendőket. Szerintük elfogadhatók, de nem elegendők a tervezett intézkedések, és véleményük szerint megkésett a kormány krízisre adott válasza.

A szakszervezetek és a munkáltatók is egyetértettek abban, hogy a kormány azon terve, miszerint megadóztatnák a béren kívüli juttatásokat, nem időszerű, hiszen ebben az esetben nagyon sok vállalat valószínűleg megvonná ezeket a munkavállalóktól. Szintén kritizálták a nyugdíjrendszer átalakítására irányuló elképzeléseket, és körültekintésre kérték a kabinetet.

Hernádvölgyi Andrea, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) alelnöke azt javasolta, hogy a kormány vegye jobban figyelembe az egyes társadalmi rétegek teherbíró képességét. Erre azért lenne szükség, mert az elszegényedő rétegen csupán adójóváírással nem tudnak segíteni.

A munkaadói oldal szerint 8-10 százalékpontos adócsökkentésre lenne szükség, enélkül bajba kerülhet az ország finanszírozhatósága. Továbbá szorgalmazták, hogy az ország minél előbb lépjen be az ERM-2 rendszerbe, az euró előszobájába. Veres János pénzügyminiszter egyetértett ezzel, és kijelentette, hogy ennek előkészületeit még idén meg kell tenni.

Demján: fel kell pörgetni a termelést 

Demján Sándor, a Munkaadók és Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke szerint most a legfontosabb lépés, hogy ösztönözzék a termelést. Ennek érdekében  15 százalékponttal csökkenteni kellene  a temelőszféra, az ipar, a mezőgazdaság és a szállítási ágazat adószintjét, emellett szerinte öt százalékra kellene mérsékelni a bankszféra társasági adóját. Mint mondta, a többi ágazattal szükséges megértetni, hogy azok csak később kerülhetnek sorra. Emellett javasolta, hogy a versenyszférában alakítsanak ki olyan új szakszervezeteket, amelyek segíthetik az érdekképviseleti munkát. Ehhez anyagi támogatást és szervezeti segítséget ígért.

Gyurcsány Ferenc végezetül arra kérte a feleket, hogy folytassanak szakértői tárgyalásokat a lehetséges kiadáscsökkentési lépésekről, és tegyék meg részletes javaslataikat a két hét múlva esedékes újabb egyeztetésen. Ezt mindkét oldal elfogadta.

Kovács Zita

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!