3p

"A legfontosabb feladat egy gyökeres gazdaságpolitikai fordulat végrehajtása" - mondta a Költségvetési Tanács leköszönő elnöke, Járai Zsigmond a Világgazdaságnak adott interjújában.

Járai Zsigmond szerint a mai európai és világgazdasági körülmények között rendben van a költségvetésünk, sőt abban is biztos, hogy 3 százalék alatt lesz a deficit, már csak amiatt is, mert a kormány belátta, hogy a rossz külső körülmények között ezt be kell tartani, "ha kő kövön nem marad, akkor is". Azt ugyanakkor teljesen jogosnak nevezte, hogy az EU kételkedik ebben, hiszen csak újabb folyamatok beindításával lehet ezt megvalósítani, mert a mai folyamatok alapján nem tartható a hiánycél.

Éppen ezért a szakember fontosnak tartja a költségvetés strukturális rendbetételét, a kiadások folyamatos csökkentését a GDP arányában 40 százalék körüli szintre, de úgy, hogy az egyensúly javuljon még. Szükségesnek lát egy új társadalmi és gazdasági kiegyezést, például konzultációkat a törvényalkotás előtt, módosítani kell a jegybanktörvényt, változtatni kell a túl bonyolulttá vált adórendszeren, miharabb ki kell vezetni a különadókat, valamint intézményi és személyi változásokat is megkövetel az új típusú gazdaságpolitika.

Arra a kérdésre, hogy vállalna-e miniszteri posztot, határozott nemmel felelt. Indoklása szerint már nem pályázik semmilyen hatalomra, funkcióra, de tanácsaival szívesen segít, ha azokat kikérik.

Az IMF-fel történő megállapodás létrejöttét valószínűsíti, de megjegyzi, hogy az EU-jogszabályoknak nem 100, hanem 150 százalékig kell megfelelni, hiszen ilyen kiélezett helyzetben nem lehet megtenni, hogy nem vesszük figyelembe az elvárásokat. A gyors és eredményes fordulat példájaként Olaszországot említette, ahol a változások gyors hozamfelár-csökkenést eredményeztek. Hazánk esetében az IMF-fel való megállapodás sokat lendíthet, de véleménye szerint még jobb lenne, ha nem várnánk meg, hogy diktáljanak számunkra, hanem magunk indulnánk el a jó úton.

Járai úgy véli, egyelőre még államcsőd nem fenyeget, hiszen a folyó fizetési mérlegünk pozitív, bár ennek ára az amúgy is alacsony belső fogyasztás visszaesése, az ország rossz kockázati megítélése pedig egyértelműen a bizalmatlanság oka.

A PSZÁF és az MNB összevonásáról úgy tartja, hogy mindez csak egy félreértés következménye, bár önmagában a lépést logikusnak és helyesnek ítélné meg. "A bankválság megelőzésre alkalmas pénzügyi eszközök ugyanis a jegybank kezében vannak, az információk viszont a felügyeletnél. Ennek elképzelt megvalósítása viszont rossz volt, nem lehet egyeztetés nélkül, sürgősséggel benyújtani az ilyen törvényeket, hanem meg kell vitatni a jegybankkal, a felügyelettel és az EU-val is.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!