A közgyűlés által elfogadott előterjesztés rögzíti, hogy az árak differenciáltan emelkednek, több környéki bérlet és jegy ára nem változik. A legnagyobb mértékben, 15 százalékkal a metrószakaszjegy drágul 260-ról 300 forintra. Az emelés után a tanuló havi bérlet 3850 helyett 4150 forintba, a tízdarabos gyűjtőjegy pedig 2800 helyett háromezer forintba kerül.
Németh Szilárd (Fidesz-KDNP) módosító javaslatának megfelelően az előterjesztéshez képest nem változik a tanuló és felsőoktatási tanuló, a kismama és a nyugdíjas havi, illetve éves bérlet ára. A tanulók havi bérlete változatlanul 3850 forintba, a tízdarabos gyűjtőjegy pedig 2800 helyett háromezer forintba kerül majd.
Németh Zoltán frakcióvezető ezzel kapcsolatban azt mondta az MTI-nek, hogy messzemenőkig igyekeztek figyelembe venni a családok teherviselő képességét. Kiemelte, hogy a "Bajnai-Horváth-paktum", vagyis az előző ciklusban kötött kormány-főváros megállapodás szerint 2010 és 2012 között 15 százalékkal kellett volna emelni a viteldíjakat, ám a Fidesz-KDNP szakított a gyakorlattal, és két évig nem emelte a jegyek és bérletek árát. Az előző húsz évben ilyen nem történt, volt olyan év, hogy kétszer is emelkedtek a tarifák, sokszor infláció felett - mutatott rá Németh Zoltán. A kedvezményes éves bérlet ára 107 ezer forintról 114 600 forintra változik, nem módosul viszont a legtöbb környéki jegy, valamint HÉV-jegy és -bérlet ára.
Az előterjesztés szerint kilenc ponton módosulnak a jegyekkel és bérletekkel kapcsolatos szabályok. A havi vagy negyedéves teljes árú bérlethez kapható lesz kiegészítő heti bérlet 2800 forintért, bevezetik a felsőoktatási tanulói bérletet, amely 3850 forintba kerül. További változás, hogy az egyszelvényes éves Budapest bérleteket tetszőleges kezdő dátummal is meg lehet venni, a kisgyerekes bérletigazolványok érvényessége viszont 12 hónap helyett hat hónap lesz. A teljes árú bérletek januártól a bérletigazolvány helyett személyi igazolvánnyal vagy jogosítvánnyal is érvényesek lesznek, ezek azonosító számát kell majd a szelvényre ráírni.
Korlátozást jelent, hogy az eseti jegyek (vonaljegy, gyűjtőjegy, metrószakaszjegy, átszállójegy) a tarifa- vagy évváltást követő egy évig használhatók fel januártól, így egy 2012-es jegyet 2013. december 31-ig lehet felhasználni. Eltörlik a helyszíni pótdíj utólagos rendezésének lehetőségét, így januártól nem lesz arra lehetőség, hogy két napon belül rendezzék a tartozást 50 százalékos engedménnyel, a bérletbemutatás lehetőségét pedig 8 naptári napról két munkanapra csökkentették, a díjmentes utazásra jogosult személyek viszont az eddigi évi 2 alkalom helyett bármennyiszer bemutathatják az utazásra jogosító dokumentumokat.
Az előterjesztés jelezte, hogy ha érvényben maradt volna az inflációkövető emelést tartalmazó "Bajnai-Demszky-Horváth" megállapodás, akkor most 15 százalékkal lennének magasabbak a jegy- és bérletárak, egy jegy 370 forintba, a havi teljes árú bérlet 11 300 forintba kerülne. A képviselők a szavazás előtt több mint egy órán keresztül vitatkoztak az előterjesztésről, ezek során a pártok a délelőtti sajtótájékoztatóikon elhangzott érveiket ismételték meg.
MTI