Normális demokráciákban a négyévenkénti választásokra való kampányolás néhány héttel, maximum egy-két hónappal korábban kezdődik, de semmi esetre se fél évnél korábban. Már megszokhattuk azonban, hogy nálunk egyre kevesebb a normális, s nem mondom, hogy diktatúra van – hiszen például jelen gondolataim is megjelenhetnek –, de azért a demokrácia, ahogy szokták mondani, finoman szólva hagy maga után némi (?) kívánnivalót.
Így viszont akár fenn sem kéne akadnom a magyar módin. Azon, hogy kis hazánkban a kampányolás gyakorlatilag a választások másnapján megkezdődik és a következő, négy év múlva esedékes voksolásig tart. Addig kell szembesülni nap mint nap a hatalmon maradni kívánó kormány propagandájával, plakátokkal, tévés és rádiós reklámokkal, valamit a közösségi médiás nyomásgyakorlással.
Függetlenül attól, hogy látszódik-e valós veszélye annak, az Orbán-kormány nem lesz képes újabb négy évvel meghosszabbítani a regnálását. Hiszen 2018 és 2022, valamint 2022 és 2024. február 10. között is ment a sorosozás, brüsszelezés, amikor még csak kevesen tudtak arról, hogy létezik egy Magyar Péter nevű ember.
Most viszont már az (lenne) a csoda, ha valaki nem hallott volna róla. S mivel népszerűsége immár vetekszik a kormányéval, mi több, a független közvélemény-kutatóknál a Magyar által elnökölt Tisza Párt már meg is előzte a Fideszt, immár természetesnek tekinthető, hogy utóbbi magasabb sebességfokozatba kapcsolt. Noha még mindig nyolc hónap van hátra a választásokig.
Csoda-e, ha a négyéves folyamatos kampányüzemmódtól elcsigázott átlagemberek idegesek, feszültek, a legapróbb szóra is rezdülnek? Ezzel nem akarom felmenteni a közeget, hiszen az én gyomrom is nehezen veszi be, hogy milyen állapotok uralkodnak, mennyire képesek egyesek pimf dolgokon is azonnal felkapni a vizet, sértegetni a másikat.
Eddig azonban a felfokozott indulatok többségükben maradtak a verbális agresszió keretein belül. Ez is sok esetben gyomorforgató, de legalább nem folyt vér.
Nos, attól tartok, hogy ezt a Rubicont is átlépi ez az ország. Ami Hadházy Ákossal Hatvanpusztán történt, számos akciófilm alfája és omegája. Nevezetesen, megpróbálni autóval leszorítani valakit az útról. A sors iróniája, hogy ezúttal az agresszor húzta a rövidebbet, de végződhetett volna fordítva is, horribile dictu, Hadházy akár súlyos, netán életveszélyes sérüléseket szenvedhetett volna – hogy a legvégzetesebb következményről ne is beszéljek.
Fotó: Facebook/Magyar Péter
Lövésem sincs arról, hogy a „biztiőrök” hirtelen ötlettől vezérelve kezdtek autós üldözésbe, vagy azért, mert leszúrták őket. Azért, hogy Hadházynak a hátsó bejáraton át sikerült beslisszolnia a hatvanpusztai birtokra, s azt úgy-ahogy körbejárva videót és képeket is készítenie.
Mindenesetre úgy tűnik, Hatvanpuszta az az érzékeny pontja az Orbán-családnak, amelynek feszegetése már reakciókényszerbe hozta a hatalmon lévőket. E saga első állomásaként a kormányfő úgy tett, mintha semmi köze nem lenne édesapja birtokához, így hozzá irányította az érdeklődő újságírókat. Fájdalom, azt már nem közölte az öregjével, hogy nyugodtan nyilatkozzon is, éppen ellenkezőleg: azt tanácsolta, hogy külföldről fizetett újságíróknak és lapjaiknak ne adjon interjút, mondván, azok csak propagandára használnák. (Gondolom, a kormánypárti lapoknál dívó módiból kiindulva.)
Ezt maga Orbán Győző közölte a nem éppen a világszínvonalat közelítő neres lapnak, a Borsnak, „mivel az magyar”. Magára a mondandóra most nem vesztegetnék sok szót, hiszen ha teret adnék annak, akkor magam is a propagandát terjeszteném. Akit érdekel, e cikkünkben elolvashatja.
Én csak két állítást emelnék ki. Az egyik, hogy a hatvanpusztai fejlesztésekre szánt 15-20 milliárdos összeget Orbán Győző a gánti kőbánya működtetéséből gazdálkodta ki. A másik, hogy közbeszerzésen nem indulnak. Csak azok a cégek, amelyektől ő a tízmilliárdos megrendeléseket kapta – ezt már Magyar Péter posztolta ki, rámutatva, hogy nem jön ki a matek.
Aztán, hogy mi lesz a matek jövő áprilisban, az ma még az értékelhető (értsd: független) közvélemény-kutatások alapján sem jósolható meg. Az addig hátralévő nyolc hónapban még sok víz lefolyik a Dunán és a Tiszán.
Abban azért reménykedek, hogy vér nem fog.
A rovat korábbi cikkeit itt olvashatják.
(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)
