1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Kevés lehet a magyar tejtermelőknek a hétfőn bejelentett 500 millió eurós különtámogatás, mivel az literenként csak 1 forint uniós támogatást jelenthet - írta szerdai számában a Magyar Idők.

Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója a napilapnak azt mondta, többen szorgalmazták, hogy egyes közvetlen támogatások előlegeit megemelt összegben fizessék ki a tejtermelőknek, ugyanakkor ez a lépés csak az idén jelenthet gyorssegélyt az ágazatnak.

Hozzátette: egyelőre nem tudni, hogy Magyarország az ígért ötszázmillió eurós támogatásból mekkora arányban részesül. Ha a bizottság az uniós tejpiaci részesedésünk alapján határozza meg a kereteket, akkor a hazai tejtermelés literenként 1 forintos juttatással számolhat. A nyers tej felvásárlási ára viszont 65-75, a szűkített önköltségi ára pedig 90 és 100 forint között mozog.

Megjegyezte még, hogy a hazai tejtermelők problémáira a Brüsszeltől várt segítség sem nyújthat teljes értékű megoldást. A magyar piacot ugyanis még mindig átszövi a feketekereskedelem, az egyetlen megoldást az áfacsökkentés jelentheti - olvasható a lapban.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!