2p

Országgyűlés július 15-ig hagyhatja jóvá a Mol-részvények visszavásárlását. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szombaton az MTI-vel azt is közölte: Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter korábbi bejelentésének megfelelően a képviselők teljes egészében megismerhetik a visszavásárlásról szóló szerződést. A kormány döntése alapján a kijelölt vevő a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. lesz.

A kormány határozatában megerősítette, hogy támogatja a Mol 21,2 százalékos részesedésének állami megvásárlását. A nemzeti fejlesztési miniszter a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t, mint kijelölt vevőt bízhatja meg a részvénycsomag feletti tulajdonosi jogok gyakorlásával.

A visszavásárlásról szóló szerződést az Országgyűlés az átláthatóság és a megalapozott döntéshozatal érdekében nyílt plenáris ülésen vitatja meg, annak tehát minden részlete megismerhető. A szerződés és az abban foglalt fizetési feltételek csak a parlamenti jóváhagyást követően válnak kötelező érvényűvé.

A kormány az országgyűlési határozati javaslat elfogadása esetén a megtett intézkedésekről és a szerződés teljesüléséről az idei év végéig jelentést készít. A kormány felhatalmazta a nemzetgazdasági minisztert a vételár fedezetéül szolgáló központi költségvetési források biztosítására, a szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítéséhez szükséges jogszabályi feltételek megteremtésére, egyebek mellett a 2011. évi költségvetési törvény megfelelő módosításának kezdeményezésére.

A közlemény szerint a Mol 21,2 százalékos részvénycsomagjának hazai kézbe kerülése kiemelt politikai és gazdaságtörténeti jelentőségű esemény. A nyolcvanas évek második felében megindult spontán privatizáció kezdetei óta először fordul elő, hogy az állam a közjó érdekében visszavásárol egy, az ország pénzügyi mozgásterét és energiafüggetlenségét növelő, stratégiailag jelentős nemzeti vagyonelemet - írja a szaktárca.

Orbán Viktor miniszterelnök május 24-én jelentette be, hogy "Magyarország visszaszerezte a 21,2 százalékos Mol-tulajdonrészét Oroszországtól". A magyar állam 1,88 milliárd euróért vásárolta meg az orosz energetikai cégtől, a Szurgutnyeftyegaztól a Mol-részvényeket. Az állam a korábban felvett IMF-hitelből finanszírozza a pakett megvásárlását, a tranzakciót augusztus 31-ig kell lebonyolítani.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!