2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Kína a világ legnagyobb háztartásigép-gyártója: az összes televízió 80 százaléka, a mosógépeknek pedig a 40 százaléka származik a kelet-ázsiai országból - írja a China Daily napilap heti gazdasági magazinja.

Az újság a kínai háztartási elektronikai berendezések szövetségének statisztikáit idézi, melyekből az derül ki, hogy a világ összes légkondicionáló berendezésének 70 százaléka, összes hűtőgépének pedig kevéssel több mint fele Kínában készül.

A teljes iparági kibocsátás 1,07 ezer milliárd jüant (38 ezer milliárd forint) tett ki tavaly, ami csaknem ötszöröse a tíz évvel ezelőtti értéknek. A háztartási gépek exportja tavaly a 290 milliárd jüant (10,1 ezer milliárd forint) is meghaladta. Kína egy évtizede, 2001-ben lett a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) tagja, ezt követően az exportja és termelése évente két számjegyű, 20 százalék körüli növekedést mutat.

Az elmúlt évtizedben a kínai gyártók a termékeik árának alacsonyan tartásával, külföldi versenytársaik felvásárlásával, iparági összeolvadásokkal és innovációval szereztek egyre meghatározóbb piacvezető szerepet maguknak - írja a gazdasági magazin. A versenytársak felvásárlása a következő időszakban új erőre kaphat, a világgazdasági helyzet következtében gyengélkedő európai és amerikai cégek problémái miatt - fogalmazott a lapnak Luo Csing-csi (Luo Qingqi), iparági szakértő.

A háztartási gépeket gyártó kínai vállalatok a trendek ellenére továbbra is csak kevésbé ismertek a világban és a szűkebb régióban. A TNS piackutató cég egy júniusi, ázsia 10 országában elvégzett felméréséből kiderül: a térség száz legismertebb márkája közül egyik sem kínai, a 102. helyre a Haier tudott felkerülni, míg a Lenovo a 121. a sorban.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!