3p

Gazdasági elemzők szerint a magyar helyzet korántsem olyan rossz, mint ahogy a Fidesz alelnöke egy csütörtöki konferencián felvázolta. A Görögországgal való összehasonlítás, és az államcsődre való utalások ugyanakkor a jelenlegi bizonytalan helyzetben komoly riadalmat kelthetnek a külföldi befektetők körében, mégha az üzenet belpolitikai szándékkal született is. Így nem csoda, hogy csütörtökön a világ 170 valutája közül a forint szenvedte el a legnagyobb gyengülést.

A magyar gazdaság nincs vészhelyzetben, Kósa Lajos nyilatkozata a gazdaság rossz állapotáról "kicsit veszélyes játék" - idézte egy vezető feltörekvő piaci elemző véleményét csütörtökön az amerikai Bloomberg Businessweek. Az üzleti magazinnak Nigel Rendell, a londoni RBC Capital szakértője nyilatkozott.

A Fidesz ügyvezető alelnöke egy konferencián azt mondta: "szűk esélyünk van arra, hogy elkerüljük Görögország helyzetét, a helyzet ugyanis sokkal rosszabb, mint hittük". Úgy fogalmazott, a jelenlegi cél a közvetlen államcsőd elkerülése, és "a krízis időszakára" egy átmeneti, legfeljebb két évre szóló forgatókönyvet kell megalkotni. "A kényszerhelyzet miatt bizonyos gazdasági alkotmányossági szabályok felfüggesztésére is sor kerülhet átmenetileg" - mondta.

A Businessweek megjegyezte: a forint a világ valutái közül (a Bloomberg 170 helyzetét kíséri figyelemmel) a legnagyobb esést szenvedte el, miután a kormányzó párt vezető politikusa arra utalt, hogy Magyarországot egy görög típusú válság fenyegeti.

Az euróhoz képest közel hét, a svájci frankhoz képest több, mint öt forinttal esett a magyar fizetőeszköz árfolyama csütörtökön a szerdai záróárakhoz képest

Manik Narain, a londoni UBS AG feltörekvő piaci stratégája azt mondta: a görög válságra vonatkozó utalások egyértelműen félelmet keltettek a piacokon. Hozzátette: a befektetőknek feszes költségvetési politikára van szükségük ahhoz, hogy megmaradjon bizalmuk a magyar eszközök iránt.

Simon Quijano-Evans, a bécsi Credit Agricole Cheuvreux feltörekvő piaci vezető elemzője kifejtette: gyors kormányzati kijavító lépésre van szükség az IMF-fel és az EU-val közösen a piacok megnyugtatására és a bizalom visszanyerésére.

A magazin idézte José Manuel Barrosót, az Európai Bizottság elnökét is, aki Orbán Viktor miniszterelnökkel való brüsszeli találkozója után úgy nyilatkozott: Magyarország "nagyon kényes helyzetben" van. Sürgette a magyar kormányt, hogy folytassa a költségvetési hiány lefaragását célzó erőfeszítéseket, és gyorsítsa fel a pénzügyi konszolidációt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!