Az izraeli jelöltnek kellett volna nyernie?
Bármilyen objektíven akarja megítélni az ember, hogy melyik jelölt a legmegfelelőbb a posztra, megfontoltan mérlegelni kell azt is, politikailag kinek nagyobb az esélye. Az IMF 1944 júliusi megalapítása óta az ügyvezető igazgató mindig is európai volt. Mindez az Egyesült Államokkal kötött "alku" része, amely alapján az USA vitte a Világbank vezető pozícióját, míg – mindeddig – Európa adta az IMF-vezérét.
"Így egyszerűbb megérteni, miért is esett ki a versenyből Stanley Fischer, az izraeli jegybank elnöke. Annak ellenére, hogy Fischer lett volna – objektíven mérlegelve –, szakmailag a legalkalmasabb, mégis Lagarde asszony tűnik egyértelműen a favoritnak" - állapítják meg a Saxo Bank szakemberei. Mindenesetre bár Fischer kétségkívül üde intellektuális színfolt lett volna a szervezetben, a dán bank elemzői úgy gondolják, hogy mindkét jelölt, mind Lagarde, mind Carstens rendkívül felkészült, ám más-más szempontok alapján.
Christine Lagarde egyértelműen erős nemzetközi játékos. Franciaország pénzügyminisztereként nagy tiszteletnek örvend és megállta a helyét az EU adósságválságának kezelése terén is. Kiváló amerikai “háttérrel” is rendelkezik, mint a chicagói Baker & McKenzie ügyvédi iroda volt vezető partnere. Lagarde politikai ütőerőként az európai perspektívát képviselné a következő ügyvezető igazgatóként.
Agustin Carstensnek ellenben pragmatikusan nézve az életpályája és a jártassága is meg van ahhoz, hogy ő legyen a következő IMF-vezér. Az IMF korábbi ügyvezető igazgató-helyettesi, valamint jegybanki és miniszteri tapasztalata mellett, ami a leginkább mellette szól, hogy az IMF-ben egyre nagyobb szerepet játszó fejlődő gazdaságokat képviseli. Utóbbi a 2010-es G-20 találkozón mutatkozott meg leginkább, ahol a feltörekvők nagyobb szavazati arányhoz jutottak a Vautaalapban. Carstens lehet tehát a “bennfentes” választás az IMF-vezér posztjára.
Amerika szava dönthet, Lagarde lehet a befutó
A jelenlegi szavazatarányok az IMF-en belül a következők: Egyesült Államok 16,78 százalék, Japán 6,24 százalék, Németország 5,82 százalék, Franciaország és Egyesült Királyság egyaránt 4,3 százalék, míg az egyre jelentősebb gazdasági erőt képviselő Kína 3,82 százalék. Ez alapján a szavazási hagyományokat figyelembe véve Christine Lagarde a tuti befutó.
Vannak mindazonáltal olyan taktikai megfontolások is, amelyek alapján még nincs lefutva a verseny. Először is, a világgazdaság legégetőbb problémája jelenleg az eurózóna perifériaállamainak adósságválsága. Az IMF eddig a mentőcsomagok egyharmadát finanszírozta, ám úgy tűnik a mentőöveknek se vége, se hossza. Félő tehát, hogy a Valutaalap tagállamai közt fokozódik majd a feszültség, hogy a szervezet de facto egyre inkább az Európai Unió mentő-alapjává válik, ahelyett, hogy az eredeti terveknek megfelelően a nemzetközi pénzügyi rendszer globális szereplője lenne. A helyzeten így csak tovább rontana, ha ismét egy európai kerülne az IMF élére.
Ugyanakkor éppen ez lehet az érv egy európai vezér mellett is, az EU problémái már olyan széles kiterjedésűek, hogy szükég lehet egy, a folyamatokat és a politikai lehetőségeket jól ismerő „belsősre”. Játékelméleti szempontból szakmailag Carstenst pártolnák az elemzők. Európával kapcsolatban az IMF talán kissé semlegesebb álláspontot tudna képviselni, ha a szervezetet magát nem egy európai vezetné. Ha valaki tulajdonképpen a probléma része, ritkán kerül sor arra, hogy részt vehessen a gazdasági újjáépítésben.
Egy másik gyakorlati megfontolás, amely Carstens mellett szól, hogy a Valutaalap de facto vezető szerepet játszik, amikor egy gyenge, eladósodott országot kiment a trojka (EU, ECB és IMF). Neki van meg a kellő tapasztalata, személyzete és modus operandija, hogy elnavigálhasson az összetett elemzések és a tervek végrehajtásának vizein. Agustin Carstens volt vezér-helyettesként már kellő tapasztalattal rendelkezik ebben, ráadásul ezáltal a szervezet munkatársai is jól ismerik.
"Ugyanakkor annak ellenére, hogy úgy gondolom, Carstens egy hajszálnyival jobb jelölt Christine Lagardenál, tapasztalatai és érdemei alapján arra számítok, hogy Christine Lagarde kerül ki győztesen a versenyből június 30-án. És őszintén szólva a nyertes személyétől függetlenül nem igazán látszana lényegi különbség az IMF irányvonalában" - véli a Saxo Bank szakembere.
Az Egyesült Államok és Európa előtt tornyosuló problémák elérték azt a pontot, ahol a bajok elodázása már semmiképpen sem jelent megoldást. Az IMF új vezérét az alapján kell majd megítélni, mennyire lesz képes ráébreszteni a világot, hogy az adósságválságok újabb adósságokkal való megoldása Japán elveszett évtizedeihez hasonló kimenetelhez vezet. Kezdődjék hát a verseny!
mfor.hu
