5p

A Fidesz frakcióvezetője szerint a jövő évi költségvetés fő célja a stabilitás, ezt szolgálja a jelentős összegű tartalékképzés. Lázár János pénteken sajtótájékoztatón elmondta: a képviselőcsoport hétfői ülésén Orbán Viktor miniszterelnök és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter jelenlétében tárgyal majd a büdzséről és az adótörvényekről, s a kormányfő a vasárnapi európai uniós csúcs eredményeiről is beszámol.

Lázár János közölte: pártja áttekintette és elutasítja az MSZP és az LMP alternatív költségvetési javaslatát, mondván, hogy azok adóemelést jelentenének. Szavai szerint a szocialisták több száz milliárd forintos adóemelést indítványoznak, "nem érzékelik, hogy volt egy parlamenti választás 2010-ben, és újabb adóprésbe akarják beszorítani a lakosságot". Az LMP terveiről szólva úgy fogalmazott: mivel új pártról van szó, "elnézőbbek lehetünk", de költségvetési javaslatuk kizárólag adóemelésről szól.

Ezzel szemben a Fidesz azt szeretné, ha az egykulcsos személyi jövedelemadónak jövőre "újabb nyertesei lehetnének" - jelentette ki.

Elhangzott, hogy a képviselőcsoport hétfői ülésén Orbán Viktor miniszterelnök és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter jelenlétében tárgyal majd a büdzséről és az adótörvényekről, és szeretnének pontot tenni az önkormányzatok adóztatási joga kapcsán kibontakozott polémia végére. A kormányfő a vasárnapi európai uniós csúcs eredményeiről is beszámol a frakciónak, majd az Országgyűlésnek is.

A frakcióvezető a költségvetési javaslatról szólva elmondta: Európa nagy gazdasági bajok előtt áll, ezért a büdzsé legfontosabb célja megvédeni Magyarország pozícióit és az itt élőket.

Hozzátette: korábban ismertetett céljaik - az államadósság csökkentése, a 3 százalék alatti hiány, a strukturális átalakítások végrehajtása, a gazdaság erősítése és az otthonvédelem - változatlanok.

Rogán Antal, a gazdasági bizottság fideszes elnöke a tájékoztatón azt emelte ki, hogy a 2012-es költségvetésnek változatlanul kezelnie kell az előző kormányok örökségét, az eladósodottságot és a strukturális problémákat, így a nyugdíj és az egészségbiztosítási kassza hiányát.

Elmondta: a tervezett 300 milliárd forintos, rekordméretű tartalék lehetővé teszi, hogy a kormány bármilyen vészhelyzetre időben reagálni tudjon. Fontos célként említette a nyugdíjkassza és az egészségbiztosítási alap egyensúlyának megteremtését. Az utóbbit szolgálja a környezetet és az egészséget károsító fogyasztási szokásokat terhelő adók - így például a jövedéki adók - emelése, magyarázta. Világossá tette azt is, hogy a kassza egyensúlya és az ellátások folyósítása érdekében "a kedvezményes nyugdíjak korszakának vége", a kormány célja, hogy mindenki azonos feltételekkel mehessen nyugdíjba.

Párttársához hasonlóan Rogán Antal is bírálta az MSZP és az LMP költségvetési koncepcióját. Szavai szerint a szocialistáknak a kétkulcsos adórendszerre tett javaslata a személyijövedelemadó-terhek brutális emelkedéséhez vezetne, míg az LMP az szja-terhek növelése mellett kétszer akkora jövedékiadó-emelést indítványoz, mint a kormány, és a cégautóadó mértékét is másfélszeresére növelné az ellenzéki párt.

A sajtótájékoztatón az is kiderült, Lázár János és Rogán Antal egyetért abban, hogy az önkormányzatok adókivetési szabadságát nem szabad korlátozni, azaz szükségtelen törvényben meghatározni a települési adók maximális mértéket.

"Mi az önkormányzati adószabadságot hirdetjük. Ami azt jelenti, hogy az állam eldönti, milyen adókat akar beszedni, és ezen fölül azt, hogy a helyhatóságok milyen adókat szednek be, azt maguknak kell eldönteni. (...) Nem korlátozni kell, hogy mennyi és milyen adót szedhet be egy önkormányzat, hanem ki kell nyitni a lehetőséget" - fogalmazott Lázár János, megjegyezve: a hétfői frakcióülésen olyan javaslattal állnak elő, amely alapján minden önkormányzat maga dönthetné el, hogy - a települési viszonyok ismeretében - milyen és mekkora mértékű adót vet ki.

Kérdésre válaszolva hozzátette: az a véleménye, hogy az így kivetett adókból származó bevételeknek teljes egészében a település költségvetésébe kell kerülniük.

Lázár János és Rogán Antal egybehangzóan úgy nyilatkozott: nem látják értelmét annak, hogy az adótörvényekben maximálják akár a helyi építményadó, akár más települési adó maximális értékét. Előbbi esetében a kormány a forgalmi érték 3 százalékában állapítaná meg a plafont.

Rogán Antal ezt azzal egészítette ki: nem látja értelmét hasonló korlátozásoknak, már csak azért sem, mert a legfeljebb 3 százalékos építményadó egyes vidéki városokban azt eredményezné, hogy a nagykereskedelmi áruházláncoknak a jelenleg négyzetméter alapon meghatározott összegnél kevesebbet kellene fizetniük. Hozzáfűzte ugyanakkor: az önkormányzatok mindig átgondoltan döntenek az adókivetésről, mert a városházán hamar találkoznak annak hatásaival.
Arra az újságírói kérdésre, hogy a szükséges gazdasági tárgyú jogszabályok elfogadása miatt átcsúszhat-e jövőre egyes sarkalatos törvények, vagy más fontos, őszre ígért jogszabályok parlamenti tárgyalása, Lázár János úgy felelt: a kormány jogalkotási programjában nincs érdemi változás.

Ugyancsak kérdésre válaszolva elmondta, nem tervezi, hogy távozzon a Fidesz-frakció éléről és kormányzati szerepet vállaljon. Ezt arra a felvetésre reagálva közölte, hogy sajtóhírek szerint a kormányfő arról győzködi, vegye át a nemzetierőforrás-minisztérium irányítását. Megjegyezte egyszersmind, hogy ő nem érzékelt ilyen erőfeszítést Orbán Viktor részéről.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!